Baromfipestis pusztított Brassó megyében

Baromfipestis fertőzési gócot észleltek Brassó megyében, Zernyes környékén, Ótohán. Az esetleges fertőzés miatt a hatóságok mintegy 100 szárnyast pusztítottak el – közölte kedden az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).

A helyi illetékesek 10 kilométeres körzetben védelmi és megfigyelési körzetet hoztak létre, ahol felügyelik a szárnyasok szállítását. Dorin Enache, a Brassó megyei DSVSA ügyvezető igazgatója által kiadott közlemény szerint október 11-én a Newcastle-betegségnek is nevezett, baromfipestis fertőzési gócot azonosítottak be, ennek következtében egy határozat alapján az 5 érintett háztartásban elpusztították a szárnyasokat.szarnyasok

A tetemeket, a környezetükben lévő trágyát és takarmányt egy hulladékégetésre szakosodott cég semmisítette meg, a ketreceket és baromfiudvarokat, illetve ezek szomszédságát fertőtlenítették, továbbá patkány és rovarirtást végeztek. A fertőtlenítést hét nap múlva megismétlik, a háztartásokba csak 21 nap múlva a fertőtlenítési intézkedések befejezése után hozhatnak újabb szárnyasokat.

Jelenleg nincsenek arra utaló jelek, hogy a betegség tovább terjedt volna, az utolsó fertőzést október 3-án észlelték. Amíg a baromfipestist beazonosították 206 madár pusztult el, 53 szárnyast a tulajdonosok pusztítottak el, 99 madarat pedig a hatóságok utasítására semmisítettek meg. Brassó megye egész területén fokozottan figyelnek a háziszárnyasok egészségügyi állapotára.

A baromfipestis miatt Fehéroroszország ideiglenesen korlátozta a Romániából származó baromfiimportot.

Kimaradt?