Ingyen román nyelvkurzust kerestünk Kolozsváron

Nincs annál kínosabb, amikor egy jó állást azért nem kapsz meg, mert nem tudsz románul, mert el sem tudod mondani, miért vagy te a legmegfelelőbb - számolt be a napokban az egyik frissen végzett ismerősöm. Arra kért, térképezzem fel, milyen ingyenes vagy olcsó lehetőségek vannak Kolozsváron azok számára, akik román nyelvórákon szeretnének elsajátítani a többségiek nyelvét. Íme.

A keresgélést a magyar politikai szervezetekkel kezdtem. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezeténél egy kedves hang számolt be arról, hogy eddig még nem szerveztek román nyelvkurzusokat, és egyelőre a jövőben sem fognak.

A helyi RMDSZ-nél Oláh Emeséhez irányítottak, akinek irányítása alatt 2012-ben tartottak ingyenes román nyelvórákat, a projekt egy évig futott, aztán „érdeklődés hiányában” abbamaradt. A kezdeti lendületben több mint ötvenen jelentkeztek, aztán körülbelül tíz főre apad a csoport, ezzel a létszámmal viszont már nem volt értelme folytatni, magyarázta.

Oláh Emese hozzátette, a programmal minél több érdeklődőt szerettek volna megmozgatni, és mivel ez nem sikerült maradéktalanul, más, több résztvevőt megmozgató projektekhez irányították a pénzt. „Ha van igény és elég érdeklődő, kérésre bármikor újraindíthatjuk a programot” – mondta.

Ha egyetemista vagy, mázlid van

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsváron nem szervez román nyelvkurzusokat, hiszen magyarul folynak a szakokon a képzések. Kivételt jelentenek a jogászhallgatók, akiknek a szaknyelv románul történő elsajátításában nyújtanak segítséget.

A Babeș-Bolyai Tudományegyetemen már más a helyzet. A filológia keretében működő román nyelv és kultúra intézete azoknak a diákoknak, mesteriseknek, vendéghallgatóknak és vendégtanároknak nyújt román nyelvórákat, akik idegen vagy második nyelvként szeretnék elsajátítani a többségiek nyelvét. Az intézet a tanéven kívül és a tanévi szünetekben, azaz nyáron is tart órákat, valamint szeptemberben, januárban és februárban. Ha tudni szeretnéd, még milyen lehetőségeket nyújt az intézet, katt ide. A képzések azok számára nem ingyenesek, akik nem tanulnak vagy oktatnak az egyetemen.

A diákszövetségnél szimbolikus összegért

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség idén is biztosít szimbolikus összegért román nyelvkurzust. A román-magyar szakot végzett, dévai születésű Székely Ildikót kérte fel a munkára, aki havi 30 lejért tart heti rendszerességgel, szerdánként délután hattól és fél nyolctól órákat. Az egy éves kurzuson kezdő és haladó csoportot indítottak, a szesszió alatt, azaz januárban szünetel a képzés.

A tanfolyamra magyarországiak is jelentkeztek, ők kezdőként az alapszavakat sajátíthatják el, hogy tudjanak boldogulni a hétköznapokban. A haladó csoportba leginkább székelyföldiek járnak, egyetemisták, mesterisek, de olyanok is, akik munkát vállaltak, és a munkaadójuk kérte, tanuljanak meg románul. A kurzusra a KMDSZ-nél ide kattintva lehet jelentkezni.

A többi ifúsági szervezet, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum és a Magyar Ifjúsági Tanács szintén nem szervez ingyenes román nyelvkurzust Kolozsváron.

Székely Ildikót a minap a kurzus előtt pár perccel kaptam el, és nagyon készségesen válaszolt is néhány kérdésemre.

Hogyan oktatod a haladó csoportot?

Az óra első fele szókincsfejlesztésből áll, vagyis inkább ők beszélnek többet. Arra bátorítom őket, hogy merjenek beszélni, hogy ne maradjanak meg bennük a hibás kifejezések, mondatszerkezetek. Hogy ne legyenek unalmasak az órák, minden órán játszunk. Az óra második felében nyelvtanozunk. Gyakorlatokat oldunk.

Anyagilag mennyire éri meg neked? Ha jók az információim, most váltottál munkahelyet, ahol gondolom, bizonyítani kell.

Annyira nem éri meg anyagilag, viszont filológiát végeztem, a szakmámban dolgozom, tehát örömmel teszem. Szeretek másoknak segíteni.

Hogy tapasztaltad például a székelyföldi diákok esetében: van passzív tudásuk, amit csak aktiválni kell?

Tudásuk van, viszont nem beszélnek helyesen. De a szókincsüket is gazdagítani kell.

Hány diák jár hozzád, és ebből hány magyarországi?

Ebben a félévben négy magyarországi diákom van, a többi mind székelyföldi. Volt olyan óra, amikor a húszan, huszonöten is eljöttek.

A diákjaidat mi motiválja, hogy részt vegyenek a kurzusokon? Csak annyi, hogy zavarja őket, hogy nem tudnak helyesen kenyeret kérni románul?

Nem feltétlenül. Rájöttek arra, hogy román nyelv nélkül nem tudnak jól érvényesülni. Sokszor maguk a munkáltatók küldik román nyelvkurzusra a jól dolgozó székelyföldi munkaerőt.

Ezek szerint - és most nem leszek a legfairebb - a románok nem ellenségek, hanem munkaadók.

Igen, munkaadók. És nagyon sok munkaadó értékeli, hogy a románon kívül magyarul is tudunk, ez mindenképp egy plusz. Ha ismerjük jól mind a két nyelvet, sokkal több esélyünk van, ezt én is tapasztaltam.

Kimaradt?