• 2018. november 21., szerda
    Olivér
  • Kolozsvár
    • -1°
      Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • -3°
      Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • -2°
      Kézdivásárhely
    • -1°
      Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • 10°
      Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6662 LEI
    • 1 USD = 4.0794 LEI
    • 1 GBP = 5.2488 LEI
    • 100 HUF = 1.4518 LEI

Megnyitotta kapuit a marosvécsi Kemény-kastély


-A A+

November 8-án, szombat délelőtt megnyitották a marosvécsi várkastély kapuit a látogatók előtt. Korábban, amíg kórházotthon működött a falak között, idegennek nem lehetett belépni oda. Most, hogy 70 évnyi szünet után újból visszakerült a Kemény család tulajdonába, a leszármazottak együtt ünnepeltek a látogatókkal.

Nagy érdeklődés fogadta a kapunyitást

Az ünnepélyes kapunyitásra nagyon sokan kíváncsiak voltak, érkeztek látogatók a faluból, Szászrégenből és Marosvásárhelyről, Magyarországról is. A kapunyitás előtt elsőként Ördög Ferenc, Marosvécs polgármestere szólt az egybegyűltekhez, elmondta, mekkora öröm, hogy a kastély visszakerült eredeti tulajdonosaihoz, ugyanakkor a munkahelyek sem szűntek meg, hiszen sikerült a kórházotthon lakóit átköltöztetni az új, korszerű épületekbe. „Marosvécs eddig is híres falu volt, a várkastélynak köszönhetően ezután még híresebb lesz, reméljük” – fogalmazta meg vágyát az elöljáró.

Az erdélyi magyarság szempontjából is fontosnak nevezte e napot Benkő Mihály helyi református lelkipásztor, aki úgy fogalmazott, hogy nem csak kő és bástya a várkastély, hanem az a hely, ahol fejedelmek, tudósok, írók és költők leltek otthonra, amely Erdély egyik kulturális központja volt egykor.

Legyen megint a párbeszéd helye a kastély

A jelképes kapunyitás követően Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja szólt az udvaron egybegyűlt tömeghez: a Helikoni közösségről beszélt, az elkötelezettségről, bizalomról, értékteremtésről, ami a kastély egykori tulajdonosait jellemezte, Kemény Jánost és Augusztát, akik mindenkit befogadtak és akik a közösséget szolgálták.

Tőkés László a két világháború közötti időszakról beszélt, amikor a trianoni  döntés utáni, szinte reménytelen állapotban a kastély falai között a helyzetből való talpraállásra, kibontakozásra biztatták az erdélyi magyar közösséget.

„Isten malmai lassan, de őrölnek, úgy-e?” – kezdte beszédét Böjte Csaba, majd „mindjárt bele is csapnék a lecsóba” felkiáltással osztotta meg gondolatait az összefogásról, a párbeszéd jelentőségéről, a továbbgondolásról. „Nagyon örülnék, ha a vécsi kastély újból helyet teremtene a párbeszédnek, ahol egymást meggyőzhetnénk, hogy váll a váll mellett jobb, hogy összefogva könnyebb” - jelentette ki.

Kelemen Hunor is a Trianon utáni szellemi útkeresésről beszélt, a transzilván értékrendről, a Helikon-asztal körüli vitákról, amikor mindenről folyt vita, de abban az egyben valamennyien egyetértettek, hogy értékeket, intézményeket, fórumokat kell teremteni, hogy hitét, reményét ne veszítse el az erdélyi magyarság.

Kemény János tartással viselte a kommunista hatalomátvételt, a kastély elkobzását, fel tudott emelkedni, nem csak a családjának tudott utat mutatni, de az erdélyi magyarságnak is. Ezt a hihetetlen erőt, amit sugárzott, sok-sok évtizeddel a halála után is, úgy tudjuk kezelni, értékelni, ha építkezünk, ha minden nap egy téglát teszünk a közös házhoz – hangzott el a rendezvényen.

A várkastély történetét Vécsi Nagy Zoltán, Kemény János egyik, Magyarországról hazatelepedett unokája ismertette, majd Nagy Kemény Géza olvasta fel azt a közleményt, amely leszögezi, hogy „a Kemény-család célja, hogy a várkastély, amely a magyar kulturális örökség része, a néhai Kemény János író szellemiségéhez híven, ismét az erdélyi- és az összmagyarság kulturális és társadalmi céljait szolgálhassa. Ehhez széleskörű, határokon átívelő, nemzeti összefogásra van szükség”.

Mielőtt a látogatók körbejárhatták volna a szobákat, báró Kemény Zoltán mondott pohárköszöntőt. Az azt követő művészi összeállításban fellépett többek közt Kilyén Ilka, Kozsik József, Szabó Előd, a marosvécsi néptánccsoport.

Szegmens a múltból: az újságíró emlékezik

Huszonévvel ezelőtt nyögések, hörgések, sikolyok, morgások, röfögések, nyöszörgések, egyszóval nem emberi hangok fogadtak, amikor ott dolgozó ismerős jóvoltából beléphettem az irodalomtankönyvből és olvasmányokból ismert Kemény-kastély falai közé. Állati-szerű hangok szűrődtek át az ajtón, a falakon keresztül, amihez társult az a leírhatatlan szag, amit addig soha nem éreztem: émelyítően édeskés, kesernyés, csípős, széklet és vizelet, hányás, rothadás szaga, nem emberi, nem is állati, valami keverék, valami furcsa. Pedig figyelmeztettek, hogy szag lesz bent. Hányingerem támadt és undor fogott el, fizikai és lelki rosszullét környékezett. Az egyik szobában a rácsos kiságyakban feküdtek, ültek, vagy kapaszkodtak a gyerekek. Néztek a semmibe a kis lények, akiknek nem is volt gyerektekintetük, vagy gyereknézésük, akiket etettek, tisztába tettek, ágyba fektettek az ápolók. Egy másik szobában odaszaladtak hozzám, körbevettek, néztek rám, felém nyújtották a kezüket, megkapaszkodtak a ruhámban és hörögtek. Nem beszéltek, hanem, addig számomra ismeretlen hangot adtak ki. Nem lehetett sokáig bírni, pedig az ápolók ott ettek, kávéztak, beszélgettek, nekem ki kellett rohannom, utáltam a helyzetet, utáltam, hogy kinevetnek az ápolók és utáltam azt, hogy nehéz lesz ennek az élménynek az emlékétől megszabadulni.
November 8-án, szombat délelőtt a kastély falai közé lépve nem volt szag, hiszen a szobákat kiseperték és kiszellőztették, a kórházotthon lakóit, berendezését kiköltöztették. Csak a falak festése, az itt-ott árválkodó fürdőszobacsempe-maradványok, három fürdőkád és az ablakon a rácsok emlékeztetnek az egykori állapotokra.

 



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X