Tófalviék biztosak abban, hogy nem a gyermekük holtteste került elő

A DNS-vizsgálatok eredményei még váratnak magukra, ám a szülőknek meggyőződése, hogy nem a gyermekük, a Tusnádfürdőről a nyáron eltűnt Tófalvi Csaba holttestét találták meg közel két hónapja az Olt mellett.

Mint korábban beszámoltunk róla, szeptember elején egy oszlásnak induló holttestet találtak Sepsibükszád környékén, amelyről azt feltételezték, hogy a korondi fiúé, aki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alatt tűnt el. A vadállatok által szétmarcangolt holttestet nem lehetett azonosítani, ezért a hatóságok DNS-vizsgálatot rendeltek el.

A Kovászna megyei rendőrség szóvivője, Nicoleta Marin a maszol.ro-nak elmondta: a vizsgálat eredményeit eddig még nem kapták meg Bukarestből, ezek hiányában pedig nem tud fejleményekről beszámolni ebben az ügyben. "Amíg nincs meg az eredmény, nem tudhatjuk, hogy valóban a Tusnádfürdőről eltűnt fiúról van-e szó" – jelentette ki.

A szülők azonban már szeptember elejétől biztosak abban, hogy nem a gyermekük holtteste került elő. Telefonon nem tudtuk őket elérni, ám Korond alpolgármestere, Ravasz Ferenc lapunknak elmondta: a Tófalvi-házaspárnak feltűnt, hogy az Olt mellett talált holttest fogazata szinte teljesen ép, Csabának azonban több fogát is betömték az évek során. „Eleinte nyugtalanította őket, hogy a holttest sportcipője hasonlított a gyermekükéhez. De aztán előkeresték a rendelőből fiú fogazatáról készült röntgent, és megnyugodtak, mert az Olt mellett talált áldozat fogazata nem hasonlított a Csabáéhoz” – magyarázta az alpolgármester.

Mint ismert, a fiúk keresésében aktívan részt vett a szülők kérésére több társával együtt egy bukaresti magándetektív iroda tulajdonosa is. Laurentiu Florint az ismeretlen holttest megtalálása után is foglalkoztatja az ügy. A maszol.ro-nak elmondta: tud a szülők fogröntgenes bizonyítékáról, de szerinte továbbra is elképzelhető, hogy Tófalvi Csaba került elő Sepsibükszádnál.

„Tudomásom szerint ellentmondóak az információk a holttest fogazatával kapcsolatban. Ebben az ügyben csakis a DNS vizsgálat lehet a perdöntő. Ennek eredményei napokon belül meglesznek” – mondta Laurentiu Florin.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?