Felújítás alatt a kolozsvári Kálvária kápolna

Sikerült megakadályozni az omlásveszélyt a kolozsmonostori Kálvária kápolna környékén. Geréd Imre felkereste a munkálatok helyszínét, ahol a felújítás eddigi részét tekintették át a helyi plébánossal.

Geréd Imre városi tanácsos, az RMDSZ belmonostori körzetének vezetője elmondta: „Örvendek, hogy sikerül a kápolna körüli támfalakat megerősíteni, hiszen életveszélyes állapotban voltak eddig, sokszor hatalmas kövek gurultak a közeli sétányra is. Ugyanakkor sikerül a csatornázást, szigetelést és térkövek lerakását is megvalósítani a munkálatok során, amelyet az RMDSZ frakció segítségével a városi költségvetésből 30.000 lejjel, a megyei költségvetésből 35.000 lejjel sikerült támogatni” – hangsúlyozta Geréd.

A terepszemlén Kádár István esperes-plébános, a helyi katolikus közösség vezetője elmondta, hogy a munkálatok összértéke 122.500 lej, amelynek majdnem fele saját hozzájárulás, ugyanakkor megköszönte mindazoknak a támogatóknak és önkénteseknek, akik eddig is segítették a plébánia működését.

A Kálvária kápolna a kolozsmonostori templom tőszomszédságában helyezkedik el, amelyet 1831-ben építették, majd 1970-ben átépítették.

Kimaradt?