Dózsára emlékeztek Háromszéken

Színes program keretében emlékeztek meg szombaton Dálnokon a Dózsa György neve által fémjelzett parasztlázadásra. Az eseményre a Kovászna Megyei Művelődési Központ külön kiadványt is készített, a gazdagon illusztrált könyvben Kádár Gyula történész által összeállított Dózsához köthető anyagok találhatók.

Tamás Sándor megyei tanácselnök a Dózsa szülőfalujában tartott eseményen hangsúlyozta: „több évszázadon át, sok dolgot fűztek Háromszék egyik leghíresebb szülöttéhez: voltak, akik tévesen kegyetlen rablóvezérként tűntették fel, mások, pedig politikai célzattal az urakkal szembeszegülő proletárnak bélyegezték. Az igazság azonban más. Mindennél fontosabbnak tartom, hogy Dózsa György alakját megtisztítsuk a kényszerűen ráaggatott jelzőktől és visszaadjuk őt a székelyeknek, hiszen ő nem másokhoz, hanem hozzánk tartozik!”

Bartók Ede Ottó, Dálnok polgármestere beszédében hangsúlyozta: a faluközösség apraja-nagyja egyaránt büszke a település híres szülöttére. Az emlékünnepség keretében a kultúrotthonban Ványai Ambrus Déva Ványai 1514-es Dózsa féle parasztháborúban tárlatmegnyitójára is sor került: ennek keretében az érdeklődőknek Dr. Ágoston Sándor történész korabeli feljegyzéseket, tárgyakat mutatott be. Az ünnepségen az Egerben élő Kiss István fafaragó készülő Dózsa szobrát is meg lehetett tekinteni, az ünnepi hangulatról pedig a helybéli iskola diákjainak szavalása, illetve a Dálnoki Harmónia Vegyes Kórus gondoskodott.

Az eseményen felszólat Dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki rámutatott: Dózsa György alakja számos kérdést vet fel, lehetőséget kell teremteni arra, hogy megismerjük a magyar történelem egyik kiemelkedő, meghatározó személyiségét – ehhez járult hozzá a főkonzulátus által támogatott Dózsa György-konferencia is, amelyet június elején tartottak Csíkszeredában. „Tisztelet illeti a dálnokiakat, amiért hűen ápolják a település szülöttjének, Dózsa Györgynek az emlékét” - fogalmazott.

Kimaradt?