Pályázati felhívás a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015-re

Az RMDSZ főtitkársága nyílt pályázatot hirdet, 75 ezer lej értékben, amellyel az ifjúsági fővárost előkészítő, idén megvalósuló magyar vonatkozású programokat támogatja.

A főtitkárság tavaly márciusi brüsszeli kihelyezett ülésén meghozott döntése értelmében az RMDSZ anyagilag is hozzájárul az ifjúsági szervezetek Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 programban való részvételéhez, olyan pályázati alap létrehozásával, amelyen keresztül 2014-ben és 2015-ben támogatja a magyar vonatkozású tevékenységeket.

A kiírás az olyan, 2014-ben megvalósuló programokat helyezi előtérbe, amelyek által a szervezetek fel tudnak készülni a jövő évre, annak érdekében, hogy minél látványosabban és eredményesebben mutassák be a régió magyar vonatkozású gazdaságát, kultúráját és hagyományait – nyilatkozta szerdán Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Ugyanakkor elmondta, a beérkező pályázatok elbírálása az ifjúsági szervezetek bevonásával történik: „célunk minél szélesebb körben megszólítani a magyar fiatalokat, segíteni a szervezeteket abban, hogy közösen mutassuk fel az erdélyi értékeket és bizonyítsuk be a közösségünk erejét”.

A pályázatra nem csak a kolozsvári szervezetek jelentkezését várják, hanem valamennyi olyan erdélyi magyar ifjúsági vagy civil szervezet pályázhat, amely hozzá tud járulni ahhoz, hogy jövőben egy minél gazdagabb programfelhozatal alakuljon ki. „Célkitűzésünk – amelynek mentén létrejött a Kolozsvár 2015 kezdeményező bizottság is – érvényesülési keretet adni a magyar fiataloknak, oly módon, hogy a most kialakított intézményrendszerből, kapcsolati hálókból az ifjúsági szféra a 2015-öt követő években is profitálni tudjon és folytatni tudjuk az erdélyi fiatalok érdekében kifejtett tevékenységeket” – hangsúlyozta Bodor László főtitkárhelyettes.

A kiírásra a július 1 – szeptember 30. között lehet pályázatot benyújtani, olyan programokra, amelyek 2014. július–december időszakban kerülnek megvalósításra.

Kimaradt?