Állami ösztöndíjjal tanulhatnak kínaiul a kolozsvári diákok

Kínai nyelvet tanulhatnak a kolozsvári állami egyetemek diákjai Shandong tartományban, állami ösztöndíjjal. Az erről szóló megállapodást kedden írták alá a kolozsvári felsőoktatási intézmények vezetői és egy kínai delegáció tagjai.

Zuo Min, a delegáció egyik tagja a sajtónak elmondta, már két éve létezik gazdasági együttműködés Kína és a romániai felsőoktatási intézmények között. Az együttműködés voltaképpen diákcsere formájában fog működni, kínai diákok jöhetnek majd Kolozsvárra képezni magukat, míg az itt tanuló diákok Shandong valamelyik egyetemén tanulhatnak majd kínaiul. Az első ösztöndíjasok már az ősszel kezdődő tanévben kezdhetik tanulmányaikat a távol-keleti országban.

Kimaradt?