Zenés-verses ördögűző épület-visszaigénylés Szentgyörgyön

„Ördögűzést" szervez szombat délután Sepsiszentgyörgy központjában a Fogolyán vagyon örököse , Szotyori Nagy Áron, aki több mint húsz éve pereskedik a családjától a kommunizmusban elkobzott ingatlanok visszaszerzéséért.

Elmondta: szombaton, Szent Mihály napján a Kovászna megyei prefektúra előtti téren szervez verses-zenés akciót, amelynek célja, hogy „kiűzze az ördögöt" azokból az épületekből, amelyeket visszaigényelt, de még nem kerültek birtokába.prefektura b

Szotyori Nagy Áron szombaton 16 és 22 óra között a prefektúra elé várja azokat, akik hasonló helyzetben vannak, vagy akik támogatják a „restitutio in integrum" azaz teljes visszaszolgáltatás elvét. Fogolyán örökös rámutatott: a szeptember 1-i Igazság Napján az egyházi javak helyzetét sérelmezték, de nem esett szó a kommunista rendszer által elkobzott több ezer magántulajdonról.

Szombaton legyen a „számonkérés napja", fejtette ki Szotyori Nagy Áron, aki azt tervezi, hogy „Lopott holmi visszajár, ha nem hol az igazság?" feliratú táblával vonul a prefektúra elé, továbbá verses-zenés összeállítással fellép Posztobányi László magyarországi író, zenész is.

A Fogolyán vagyon örököse, Szotyori Nagy Áron évtizedek óta pereskedik többek között a prefektúra épületéért, amelynek 8/18-ad részére lett jogosult. Néhány éve visszakapta a megyei tanácsnak otthont adó épület egy részét is, amely szanatóriumnak épült, illetve visszakérte a sepsiszentgyörgyi kórház területének egy részét.

Kimaradt?