Áprilistól csak engedéllyel lehet szekerezni Sepsiszentgyörgyön

Jövő hónaptól lép érvénybe a szekerek közlekedését szabályzó határozat Sepsiszentgyörgy területén. Az önkormányzat által februárban elfogadott határozat drasztikus korlátozásokat vezet be a szekeresek számára, akik személyszállítási céllal többé nem közlekedhetnek a város területén.

Azoknak, akik szekérrel biztosítják megélhetésünket, az önkormányzat ingyenesen kiállít egy engedélyt, amely naponta 6 és 20 óra között egy meghatározott útvonalon jogosítja fel tulajdonosát a szekerezésre. A tilalom nem vonatkozik a városhoz tartozó Kilyén és Szotyor területére.

Az engedélyt egy hétre, egy hónapra vagy egy évre lehet igényelni a városháza Ügyfélszolgálati Irodájában. A kérelemhez mellékelni kell a tulajdonos személyigazolványát, a szekér forgalmi engedélyét, és az állatok papírjait, mutat rá a tanácshatározat.

Ha a mezőgazdasági tevékenységet végzők bérbe vagy ingyenes használatba vett területen dolgoznak, mellékelniük kell az erre vonatkozó szerződés másolatát is. Fakitermelési és erdészeti munkavégzés esetében pedig a megbízó által kiállított igazolás eredeti példányát kell bemutatni. Egy szekér több útvonalra is válthat ki engedélyt, amennyiben igazolni tudja, hogy valamilyen munka elvégzéséért kérelmezi az okiratot. Az önkormányzat döntése szerint különböző rendezvényeken és felvonulásokon résztvevő szekerek számára is kötelező kiváltani a közlekedési engedélyt.

A városgazdálkodási szabályzat előírja, hogy tilos trágyagyűjtő nélküli járművekkel közlekedni Sepsiszentgyörgy területén, ezért a szekereseknek gondoskodniuk kell arról, hogy jószágaik ne szennyezzék be az úttestet. Ha ezt nem tudják elkerülni, a hulladékot össze kell szedniük.

Az engedély nélkül közlekedő vagy az előírt időszakot és útvonalat be nem tartó szekértulajdonosokat megbüntetik. Magánszemélyek esetében 100–300 lej közötti összeget és jogi személyeknek 200–600 lej közötti büntetést kell befizetniük. A pénzbírság mellett a hatóságok lefoglalják a szabálysértők járművét is és a büntetés mellett napi 200 lejes őrzési díjat kell kifizetni a visszaszolgáltatás ellenében. A lefoglalt szekereket 15 nap után elhagyottnak tekintik, átkerülnek a város tulajdonába, majd értékesítik ezeket.

A szekerekre vonatkozó tanácshatározat februári elfogadásakor Antal Árpád polgármester kifejtette: „el kell érnünk végre, hogy ittas emberek, éjszaka, egyirányú utcába ne szekerezzenek szembe a forgalommal”. Az elöljáró leszögezte, hogy a határozattal véget vetnének annak a gyakorlatnak is, hogy lovak legeljenek a város területén.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?