Felekezetközi áhítat- és vitasorozat várja a kolozsvári egyetemistákat

Egyetemisták együtt cím alatt a kolozsvári diákokat hívják különböző felekezetű egyetemi lelkészek a 2014-es ökumenikus imahét gondolatai mentén nem csak igehirdetések hallgatására, hanem beszélgetésre, útkeresésre is február 25. és március 1. között a Bocskai tér 15. szám alatti IKE Klubba. A keddtől szombatig minden este 20.30-kor kezdődő találkozások témái sorra: lelki ajándék, Isten hűsége, Krisztus-közösség, az egység keresése, kötődés Krisztushoz, beszéd az örömhírről.

„Ma az egyetemista lét, életforma sajátosan nyitott és érdeklődő, keres és közben bizonytalan, tanul és már hozza a maga tudáshalmazát. Nincs ez másképp a vallás, a hit nagy kérdései kapcsán sem. Terveim szerint az eheti alkalmak műfaja: áhítat, de vita is, izzadás, útkeresés, tapintat és őszinteség, egy kicsit műhelymunka, egy kicsit ismerkedés” – mondja Dávid István, a református egyetemistákat megcélzó Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület (FIKE) lelkésze, a rendezvény kezdeményezője.

Arra több példa is volt az elmúlt évek során, hogy a FIKE, a Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL), az evangélikus egyetemisták Collegium Lutheranicuma (CAL) és az unitárius egyetemisták együttműködtek közös istentisztelet, áhítatsorozat, flashmob vagy egyéb projekt kapcsán, most ezen az úton továbblépve bővült a kör egy adventista meghívottal is, aki nem más mint Szigeti Jenő néprajzkutató, történész, irodalmár, aki több mint negyven éve tanít teológiai felsőoktatásban (Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen is tanított protestáns népi vallásosságot egy éven át).

Katolikus részről Takó István egyetemi lelkész a meghívott, evangélikus részről Kerékgyártó Imola, a kolozsvári gyülekezet lelkésze, unitárius részről Rácz Norbert gyülekezeti lelkész, református részről pedig az Apafi Mihály Református Kollégium lelkésze, Vitus István. Vasárnap úrvacsorás istentisztelettel zárul a rendezvény, ezen Berke Sándor, a szintén református egyetemistákat tömörítő Genézius Társaság vezetője hirdeti az igét.

Kimaradt?