Őszire elkészül Kolozsváron az ország legnagyobb sportcsarnoka

A koncért harcoló építkezési vállalatok közötti bírósági hercehurca miatt több mint két éves kényszerszünet után a héten ismét megjelentek a munkások az épülő kolozsvári sportcsarnoknál.

„Ősszel már itt játszhatnak a kolozsvári csapatok” – mondta a maszol.ro-nak egy érezhetően dél-romániai akcentussal beszélő építőtelepi munkás csütörtök reggel. Kollegáival együtt épp az építőtelepet övező hullámlemez kerítésen vertek rést, ahol az építkezés folytatásához szükséges anyagokat szállító teherkocsik bejárhatnak majd. Kissé távolabb egy mozgódaru az elfekvő betonelemeket emelte ki a 15 centis hóból és tette védettebb helyre. Kérdésünkre, hogy a megszakított munkálatok miatt nem károsodott-e az épület struktúrája, a CON-A vállalat alkalmazottai szinkronban rázták a fejüket, egymás szavába vágva bizonygatták, hogy a tavalyi befedésnek köszönhetően semmilyen károsodás nem történt. Nagyvonalúan megfeledkeztek arról, hogy a felhúzott betonstruktúra több mint egy éven keresztül fedetlenül ki volt téve az időjárás viszontagságainak.

7308 személyt befogadó lelátójával a kolozsvári sportcsarnok az ország legnagyobb ilyen jellegű létesítménye lesz, ezért Emil Boc polgármester a kincses város 2014-es prioritási listájának élére helyezte. A városgazda szerdán a sajtó társaságában látogatott el a helyszínre, ahol elmondta, a szerződés szerint az építőknek 2014. szeptember 15-én kell átadniuk a sportcsarnokot. „Az eredeti tervekhez képest növeltük a sportcsarnok felszereltségi szintjét: két HD kivetítő, a játékfelület fölött kifeszített Video Box multimédiás óriáskocka, szétszerelhető padlózat, mobillelátók, napelemek, megvilágított áttetsző külső burkolat, a területrendezés során a Szamos felöli oldalon kialakítandó sétatér utcai bútorzata és éjszakai megvilágítása” – sorolta Emil Boc.

Kimaradt?