Speciális kutyákkal bővült a Hargita megyei hegyimentők csapata

Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata nemrég sikeresen szerzett be két mentőkutyát, amelyek a továbbiakban nagyban segíthetik a hegyimentők munkáját az eltűnt embereket kereső akciókban. A két belga juhászkutya – egy felnőtt és egy kölyök – még néhány hónapig kiképzésen vesz részt, de az idő alatt is bevethető.

Fekete Örs, a hegyi- és barlangimentő közszolgálat vezetője elmondta, hogy ezek kifejezetten erre a célra kiképzett ebek lesznek. „A két profi módon kiképezhető kutyáért székelyudvarhelyi önkéntes munkatársunknak, Benkő Zsoltnak tartozunk hálával, ő volt az, aki segített beszerezni az állatokat Hollandiából. Benkő Zsolt egyébként kutyakiképzéssel foglalkozik a hétköznapokban, ezért vállalta, hogy a hegyimentőkutyák kiképzésében is segédkezik" – számolt be a közszolgálat vezetője.

A kutyáknak Kolozsváron kell havi rendszerességgel kiképzésen részt venniük, ennek végén megkapják azt a minősítést, amellyel hivatalosan is bevethetők a mentések alkalmával. Azzal, hogy mentőkutyái is lesznek a közszolgálatnak, megspórolják azt az időt, ami alatt az eddig segítségükre siető kolozsvári vagy gyulafehérvári kutyásmentők kiérkeznének Hargita megyébe.

„Nagy előrelépést jelent ez számunkra, mivel minden évben történtek olyan esetek, amelyeket gyorsabban meg tudtunk volna oldani saját mentőkutyák segítségével. Tavalyelőtt például a csendőrség két napig keresett sikertelenül egy eltűnt embert. Ekkor hívtuk segítségül a kolozsvári mentőkutyás csapatot, amelynek köszönhetően fél óra alatt megtaláltuk a két napja eltűnt idős urat. A férfi agyvérzést kapott az erdőben, ma viszont – a kutyáknak köszönhetően is – jó egészségnek örvend” – magyarázta Fekete Örs.

A közszolgálat vezetője reméli, hogy idén a hegyimentő közszolgálat továbbfejlődik. Jó az irány, hiszen tavaly óta barlangimentő és búvár szakember is segíti a munkájukat, a kutyákkal pedig még teljesebb lesz a csapat. A jövőbeni terveik között szerepel, hogy olyan utánfutót szerezzenek be, amellyel megfelelő körülmények között szállíthatják a kutyákat.

Kimaradt?