Újévköszöntő rendezvény Sepsiszentgyörgy központjában

Sepsiszentgyörgyön utcabállal várják az új évet, tudják ezt mindazok, akik négy éve a Szabadság téren búcsúztatják az óévet. Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Szent György Napok Szervezőirodája idén is felejthetetlenné szeretné tenni az év utolsó napját, ezért arra buzdít mindenkit, aki itthon, Erdélyben töltené ezt az éjszakát, hogy csatlakozzon hozzájuk. A szórakozás is garantált, viszont ebben az évben a helyi tehetségek kapnak főszerepet. Az óévet Dj White, Ráduly Botond Manó és Logofătu Diana, valamint az Equinox együttes búcsúztatja, az újat Baricz Gergővel és zenekarával, és a Stroke 69-al köszönthetjük.

A négy éves múltra visszatekintő esemény minden évben nagy érdeklődésnek örvendett, többezren ünnepeltek együtt Sepsiszentgyörgy központjában. Az idei kínálatot Nagy Szabolcs, azaz Dj White lemezlovas kezdi, aki több mint 15 éve van a pályán, és olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint Nicola, Robert Georgescu és Dancs Annamari, de neve összeköthető az Open Stage humorformációval, és a YouTube csatornán hétmilliós nézettséget számláló Mario Bischin Macarena című dalával is. A szilveszteri utcabált az ő zenei összeállítása indítja, december 31-én, kedden 22 órakor.

Folytatódik a helyi tehetségek névsora, Nagy Szabolcs után Háromszék legjobb hangszereseit felvonultató zenekar, az Equinox csap a húrok közé, akik nem érkeznek egyedül: Ráduly Botond Manóval lépnek közösen színpadra, és vendégül hívták Logofătu Dianat is. Mindkét énekes sepsiszentgyörgyi, Manót a román és magyar X-Faktorban láthatta a közönség. Ezen kívül ő játszotta a Csaba királyfi rockopera főszerepét, és megnyerte az Erdély Hangja tehetségkutató versenyt is. Logofătu Diana ígéretes előadó, mindössze 13 éves, de máris magáénak tudhatja az Erdély Hangja címet. Manó, Diana és az Equinox 22 óra 40 perckor lépnek színpadra.

Új év Baricz Gergővel és zenekarával

Baricz Gergő az X-Faktor második szériájában vált ismertté, ahol harmadik helyezést ért el. Tehetségét a legnagyobbak is elismerik, hiszen a televíziós műsorok után képes volt önállóan fennmaradni, megtalálta saját stílusát, dalait maga írja. Némán állni | Solemn Silence című első önálló albuma kilenc saját dallal és két feldolgozással 2012 novemberében jelent meg. Felfele ívelő pályafutása ellenére, bevallása szerint „nem tud elszakadni a hegyeinktől”, ezért újabban itthon bontogatja szárnyait. Néhány napja megjelent új dala, a Shit Song, amelyhez már klip is készült. Zenekara sem kezdőkből tevődik össze, Gyarmati Gábor és Füstös Bálint mellett vele zenél Gerendás Péter gitárművész fia, Dániel és Koltay Gergely, a Kormorán együttes alapító tagjának gyereke, Kurszán is. A Transilvanian Music Awards díjjal is rendelkező előadó éjfélkor, a tűzijáték után lép színpadra.

A sepsiszentgyörgyieknek nem kell a szomszédba kopogtatniuk dance-előadókért. A megyeszékhelyi Stroke 69 Beautiful Smile című dala magabiztosan landolt a slágerlistákon. Ilyés Zsolt és Dj White, azaz Nagy Szabolcs 2009 óta működtetik az együttest. A Black Rose és a Jamaica után most egy új dal van terítéken, koncertjük is ekörül forog majd. A Keep Running címet viselő dalt ebben a hónapban mutatták be, és már hatalmas népszerűségnek örvend. A Stroke 69 koncertje 1 óra 20 perckor kezdődik.

Nem marad el a tűzijáték sem, mind éjfélkor, mind egy órakor, azaz a „román” és a „magyar” újévkor is magasba szállnak a rakéták. A szilveszter természetesen nem telhet el a lacikonyhák ízletes fogásainak felvonultatása nélkül, a Szabadság téren a legfinomabb falatokat lehet majd fogyasztani.

Kimaradt?