Ajándékok a csíkszeredai fogyatékkal élőknek

Visszatérő vendég a csíkszeredai Szent Ágoston templom alagsorában működő, fogyatékkal élőket foglalkoztató központban Tánczos Barna szenátor, ugyanis karácsonyi, húsvéti képeslapjait tavaly óta innen vásárolja. Most ajándékkal is érkezett, névre szóló mézeskalácsot, gyümölcsöt és édességet hozott a kézműveseknek.

A csomagok átadása után következett a közös munka, a fiatalokkal együtt tették borítékba az elkészült üdvözlő kártyákat, melyeket a szenátor polgármestereknek, alpolgármestereknek, kollégáknak, barátoknak küld majd el. Tánczos a fogyatékkal élők képességeire hívja fel a figyelmet azzal, hogy immár harmadik alkalommal vásárolja tőlük az ünnepi képeslapjait.

A Gyulafehérvári Caritas Szent Ágoston Nappali Foglalkoztatóját 2008-ban nyitották, szerepe rendkívül fontos, hiszen hiányában növendékei elszigetelődnének a társadalomtól, megszakadna az egyéni fejlesztési lehetőségük. Ugyanakkor fontos szerepet vállal a sérüléssel élőket gondozó családok tehermentesítésében is. Itt önálló életvitelre nevelik, fejlesztik őket, valamint megadják számukra a közösségi élet lehetőségét. Kézműves foglalkozást is tartanak a központban, ennek keretében készültek el a szenátor képeslapjai.

“Nincs szükségem a személytelen, ipari képeslapokra. Itt gyönyörű, kreatív, szívvel-lélekkel készített darabokat tudok megvásárolni. Üzenetben sem maradnak el a postán kapható lapoktól, ugyanazt a meleg hangulatot keltik, ugyanazokat az érzéseket generálják. Sőt, ráírtuk az alkotásokra, hogy kik készítették, így biztosan még nagyobb szeretettel fogadják majd a címzettek” – fogalmazott a szenátor.

Váta Emese, az intézmény vezetője üdvözölte a kezdeményezést. Azt mondja, az adományon túl minden olyan akció, amely rájuk irányítja a figyelmet, hasznos. A közelmúltban történt, hogy amikor kivitték a fiatalokat a játszótérre, rájuk hívták a rendőröket. Az egyik közelben lakó azt kiabálta, ezeket a fiatalokat közmunkára kellene fogni vagy bezárni, nem nyilvánosan mutogatni.

„A fiataljaink sok esetben kirekesztettnek érzik magukat, nincs is megfelelő munka számukra. Nagy örömmel készítették a képeslapokat és borítékolták, hiszen ők ezt komoly feladatként, kihívásként élték meg. Az pedig, hogy helyben meg is kapták érte a jutalmat, az ajándékcsomagot, vagyis visszajelzést kaptak, még jobban megerősítette bennük, hogy hasznos a munkájuk” – nyilatkozta Váta Emese.

Tánczos Barna szerint fontos, hogy minél többet beszéljünk a témáról, hogy ne történhessen a játszótérihez hasonló esemény. „Olyan fiatal felnőttekről van szó, akik hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak. Különleges odafigyelést igényelnek, ám igenis lehet olyan feladatokat adni nekik, amit el tudnak végezni, a közös borítékolásunk is ezt mutatja” – mondta a politikus.

A képeslapokért kapott összeget a központ hangszervásárlásra fordítja, ugyanis pár hónapja zenekart hoztak létre. Magyarországról rendelik meg a színeskotta módszerhez használható xilofonokat. Mint a központ vezetője elmondta, a zene rendkívül jó hatással van a fogyatékkal élőkre, kivétel nélkül szeretnek hangszeren játszani.

Kimaradt?