A marihuána a legelterjedtebb drog Romániában

A legelterjedtebb tudatmódosító szer Romániában a marihuána – derül ki román drogellenes ügynökség (ANA) csütörtökön bemutatott éves jelentéséből. Az adatok szerint a hazai kábítószerezők 52,5 százaléka füvezik, 20,5 százaléka heroint, 13,5 százaléka dizájnerdrogokat, 7,5 százaléka kokaint fogyaszt.

A kutatás 400 drogfogyasztó szokásait vizsgálta. Mint kiderült, közel felük legalább kétféle tudatmódosító szert használ. Az ecstasy-fogyasztók például kiegészítik más drogokkal is a hatást, váltakozva marihuánával, kokainnal vagy dizájnerdrogokkal. A kokainfogyasztóknak több mint 66 százaléka kombinálja a szert marihuánával vagy ecstasy tablettával, időnként dizájnerdrogokkal is.

A megkérdezettek 57 százaléka azt vallotta, hogy heti 1-2-3 alkalommal fogyaszt tudatmódosító szert. A magukat rendszeres fogyasztónak valló kábítósok 32 százaléka naponta használ valamilyen tudatmódosító szert, 11 százalékuk pedig heti legalább négy alkalommal. A legtöbben (54,5 százalék) füstölve viszik szervezetükbe a drogokat, 33 százalék pedig intravénásan.

Az ANA jelentése szerint legtöbben 20 éves koruk előtt már kipróbáltak valamilyen drogot, olyan is akad, aki már 12 évesen fogyasztott kábítüszert. A 40 év fölöttiek között már ritka a tudatmódosító szerek kipróbálása. A legfiatalabb drogosok általában heroinnal kezdik (a 15 év alattiak 75 százaléka), a 15 és 34 év közöttiek a marihuánát használják kapudrognak. A 34 év fölöttiek heroint, kokaint és dizájnerdrogokat próbálnak ki először.

Bukarestben mintegy 19 ezer drogfogyasztót tartanak nyilván a hatóságok. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?