Több mintt 30 ezer a 80 év fölötti sofőrt tartanak nyilván

A jogosítvány-kibocsátási és gépjármű-nyilvántartási igazgatóság (DRPCIV) több mint 31 500, 80 év fölötti sofőrt tart nyilván Romániában – írta kedden gandul.info. Az adatok nem jelentik feltétlen azt, hogy ennyi idős ember vezet személygépkocsit, nagy valószínűséggel sokan nem is élnek már, csak a jogosítványt nem adták le a hozzátartozók a hatóságnál.

Az viszont elgondolkodtató, hogy az idén mintegy 600 közúti balesetet okoztak 70 év fölötti gépjárművezetők, amelyekben 159 személy vesztette életét, további 477-en pedig megsebesültek. Az idei mérleg szerint tíz százalékkal csökkent az idős személyek által okozott közúti balesetek száma. A közúti rendőrség statisztikái szerint 2012-ben az ország területén összesen csaknem 12 ezer közúti baleset volt, ebből 4000 súlyos baleset, amelyben 846 személy vesztette életét és 3743-an súlyosan, 10 ezren könnyebben megsérültek.  

A portál arról nem számolt be, hogy hány tapasztalatlan vagy 21 évnél fiatalabb sofőr okozta balesetet tartanak nyilván a román hatóságok.

Kapcsolódók

Kimaradt?