Székelyföld az erdélyi magyar szórvány belső anyaországa lehet

Székelyföld az erdélyi magyar szórvány belső anyaországa lehet - jelentette ki az MTI-nek Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) társadalomszervezési főtitkárhelyettese a pénteki Magyar Szórvány Napja alkalmából tartandó rendezvények kapcsán.

Az RMDSZ Nagyenyeden, a szórványnapi főrendezvényén mutatja be azt a kiadványát, amely a 2009-ben indult Székelyföld - szórvány partnerség eddigi eredményeit összesíti. Amint a füzetből kiderül, a magyar többségű Kovászna és Hargita megye önkormányzatai az elmúlt négy évben megannyi olyan eseményt támogattak, amelyek a szórványban élő magyar közösségek önazonosságának a megőrzését segítik elő.

Székely István elmondta, a székelyföldi megyék önkormányzati vezetői megértették, hogy a Székelyföld megerősítésére irányuló politikai erőfeszítések akkor lesznek hitelesek és elfogadottak, ha Székelyföld a szórvánnyal kapcsolatban is többletfeladatokat vállal. „A belső anyaország fogalma volt a kulcsszó, amellyel meg lehetett nyerni az önkormányzati vezetőket a szórványprogramok támogatásához” - idézte fel Székely István.

A főtitkárhelyettes hozzátette, a romániai törvények nem teszik lehetővé, hogy az önkormányzatok más önkormányzatok területén működő civil szervezeteket támogassanak, ezért az önkormányzatok „a nekik alárendelt kulturális szervezetek utaztatásával” töltik be ezt a feladatukat.

Székely aláhúzta, az RMDSZ az erdélyi magyarságnak azt a rétegét tekinti szórványnak, amelyik csak külső segítséggel tudja a nemzeti önazonosságát fenntartani, továbbadni. A főtitkárhelyettes elmondta, Kovászna megye Hunyad, Szeben, Brassó és Fehér megye szórványközösségeit gondozza, Hargita megye Beszterce-Naszód és Temes megye, valamint a Fehér és Kolozs megye határvidékének számító Aranyosszék szórványközösségeibe szállít programokat.

November 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésének évfordulóját az RMDSZ kongresszusa 2011-ben nyilvánította a Magyar Szórvány Napjává. Idéntől az egész Kárpát-medencében megünneplik a szórvány napját.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?