Kénsavat ivott egy szatmári kisfiú, életveszélyben van

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy kisfiú szerda reggel Szatmárnémetiben, mert tévedésből kénsavat ivott – számolt be a szatmar.ro. A gyereket a SMURD rohammentőszolgálat helikoptere Kolozsvárra vitte.

A két éves G. Dumitrut szerda reggel szállították a Szatmár Megyei Kórház Sürgősségi Osztályára. Szülei elmondták, a gyerek tévedésből kénsavat ivott víz helyett. Azt azonban ők maguk sem tudták megállapítani, hogy a kisfiú mekkora mennyiségű savat nyelt le.

„A kénsavról tudni kell, hogy az égési sérüléseket okoz és nem mérgezést", tájékoztatott Constantin Demian, a kórház sajtószóvivője. „Amikor a gyereket behozták, szabad szemmel látni lehetett az égési sérülés okozta hólyagokat a hangszalagrésén és a nyelőcsövében", tette hozzá.

Az orvosok azonnal intubálták a gyereket, majd elindították a mesterséges lélegeztetést. Mivel a gyerek állapota súlyos volt, azonnal Kolozsvárra szállították a SMURD rohammentőszolgálat egyik helikopterével.

„Részletesebb vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy megállapíthassuk a pontos diagnózist. Tudjuk, hogy a sav elérte a gyomrát, komoly sérüléseket okozva, ám nem tudjuk például, hogy eljutott-e a májáig", jelentette ki Demian.

A Szatmár Megyei Rendőrség tájékoztatása szerint a gyerek anyjával és egy éves testvérével tartózkodott odahaza, amikor a kénsavat megkóstolta. A nő ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vádjával indít eljárást a hatóság.

Kimaradt?