Alaposan lerövidítenék a diákok nyári vakációját

Nyári iskoláról készít törvénytervezetet néhány demokrata-liberális képviselő, ugyanis szerintük túl hosszú a nyári vakáció, amikor a gyerekek felügyelet nélkül vannak.

Az rtv.net pénteki tájékoztatása szerint a honatyák elképzelésében a nyári iskola lazább hangulatú lenne, mint az évközi tanórák, ilyenkor oktató jellegű kirándulásokat és utazásokat lehetne szervezni. A cél az, hogy a nyári szünidőben folyamatosan foglalkoztassák a diákokat, a hangsúly pedig kulturális-nevelő foglalkozásokon lenne.

Emellett létrehoznának délutáni iskolákat is, felekezeti megoszlás szerint sorolnák ide a gyerekeket a tanórák után – erre vonatkozóan már szociáldemokrata képviselők terjesztettek elő tervezetet.

Mindkét törvénytervezet indoklásánál az áll, hogy a gyerekek túlságosan hosszú ideig vannak magukra hagyva, és így könnyen bajba keveredhetnek, vagy televízió- és számítógépfüggőkké válnak.  

Kimaradt?