Eltűnt szerdán egy szatmári magyar fiatalember

Eltűnt egy szatmárnémeti fiatalember szerdán, a rokonok a sajtó és a Facebook segítségével keresik, de a rendőrségen is jelentették az eltűnését. A képen látható Harbula Tamást  2013. október 16-án a szatmárnémeti 14-es lakótelep környékén látták utoljára.

A fiatalember eltűnésekor kék farmert, szürke szabadidőfelsőt, fekete pulóvert viselt. Felesége a Szatmári Friss Újságnak elmondta, utoljára szerdán reggel látta férjét, reggel 8 órakor, amikor az Ócskapiac mellett munkába menet elváltak azzal, hogy délután 5 órakor ugyanitt találkoznak. A nő elmondta, férje kollégáitól megtudta, hogy aznap a munkahelyén, a szatmárnémeti RCS&RDS vállalatnál még megjelent, azonban azóta senki nem látta.

A feleség este tíz órakor tett bejelentést a rendőrségen, amit csütörtök reggel jegyzőkönyvbe vettek. A férfi nem vitt magával telefont. Harbula Tamás mikolai származású, azonban az ottani ismerősöket végigkérdezve sem jutottak előbbre hollétét illetően. A férfi eltűnésének napján volt két éve, hogy édesanyja meghalt, akit a szinérváraljai temetőben kísértek végső nyughelyére. Felesége azonban úgy gondolja, nem ez áll férje eltűnésének hátterében, hiszen amennyire lehet, túltette magát édesanyja halálán.

 

Kimaradt?