Tej-kifli-program: újra központosították a beszerzést

Ismét központosították az iskolatej és kifli beszerzését, tájékoztatta lapunkat Henning László. Kovászna megye tanácsának alelnöke érdeklődésünkre elmondta, egy vonatkozó kormányhatározat arról rendelkezik, hogy a megyei önkormányzatoknak kell megszervezniük az iskolatej és kifli beszerzését.

Háromszéken ugyanis az elmúlt években valamennyi önkormányzat külön versenytárgyalást szervezett a diákoknak szánt élelmiszerek beszerzésére. Erre azért is szükség volt, mert így elkerülhető volt, hogy az egész megyében egyszerre leálljon a tej-kifli program, másrészt helyi vállalkozók termékeit lehetett megvásárolni.

Idéntől azonban ismét csak a megyei tanácsok szervezhetnek központosított liciteket, mondta Henning László, aki szerint Kovászna megyében az iskolatej beszállítóját már ki is választották, hamarosan a péksütemény beszállítójára is licitet szerveznek.

Húszezer diáknak jár

Kovászna megyében mintegy 20 ezer diák kap majd naponta iskola tejet és kiflit. Ez érvényes a most induló előkészítő osztályos tanulókra is. A Kovászna megyei tanács emellett pénzt oszt az önkormányzatoknak, az iskola alma megvásárlására.{loadposition otp}

Henning László rámutatott: tavaly sok iskola nagybani lerakatokból vásárolt almát a tanulóinak, de szorgalmazzák, hogy idén a helyi termelőktől szerezzék ezt be.

Tanszertámogatást is osztanak

Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a szegény családok gyerekei idén is részesülhetnek állam által támogatott tanszertámogatásban. Az Oktatási Minisztérium 157 ezer lejt osztott le a Kovászna megyei tanfelügyelőség számára – számolt be Keresztély Irma.

A háromszéki főtanfelügyelő szerint ebből az összeg valamivel több mint 7000 rászoruló kisiskolás tanuló tanszertámogatásának fedezésére elegendő. A jogosultak pontos számát a szeptember 10-e után tudják meg, hiszen az I-VIII. osztályos diákok, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az országos minimálbér felét, az iskolakezdés után adhatják le igényléseiket a tanintézmények vezetőségénél.

Keresztély Irma arról is beszámolt, hogy zajlik az iskolák tankönyvellátása. A román nyelvű tankönyvek több mint 90 százaléka már megérkezett a Kovászna megyei tanfelügyelőségre. Jó a tankönyv ellátás a roma osztályok számára, azokat már kiosztották a sepsiszentgyörgyi, őrkő negyedi Néri Szent Fülöp iskola és a bölöni iskola számára.

A szükséges magyar nyelvű tankönyvek mindössze 45 százaléka érkezett meg eddig a háromszéki tanfelügyelőségre, de ígéret szerint szeptember 10-ig megérkezik a többi magyar nyelvű kiadvány is, mondta a főtanfelügyelő.

Kimaradt?