Az európai felnőttek ötöde nem tud rendesen írni

Az európai felnőttek negyede nem tud megfelelően számítógépet használni, ötödük pedig számolni, írni és olvasni. A folyamat azzal fenyeget, hogy az alacsony szintű készségekkel rendelkező felnőttek nem fognak tudnak kitörni helyzetükből, állást sem találnak és továbbtanulni sem tudnak majd.

Az Európai Unió és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által elvégzett felmérés a felnőttek készségeit vizsgálta 23 országban, és azt állapította meg, hogy az európai felnőttek egynegyede nem rendelkezik tényleges, gyakorlati számítógépes ismeretekkel, egyötöde pedig alacsony fokon tud csak írni, olvasni, illetve számolni.

A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy óriási különbségek tapasztalhatók az egyes európai uniós országok között: a finn és a holland középiskolákban érettségizett fiatalok készségszintje például sok esetben magasabb, mint más európai országok esetében az egyetemi diplomásoké.

A felmérés eredménye nyilvánvalóvá teszi, hogy uniószerte javítani kell az oktatás és a képzés minőségét. A cél az, hogy mindegyik európai polgár elsajátítsa azokat a készségeket, melyeket a modern kor megkövetel.

A felmérés tanúsága szerint a magasabb készségszint nem csak az életben való boldogulásunkra, de egészségi állapotunkra és a mások iránti bizalomra is kedvezően hat.

Az alacsony szintű készségekkel rendelkező felnőtteket az a veszély fenyegeti, hogy nem tudnak kitörni helyzetükből: sem állást nem találnak, sem továbbtanulni nem tudnak. Ez pedig megfosztja őket annak lehetőségétől, hogy megszerezzék a munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez szükséges szakismereteket.

A felmérés arra figyelmeztet, hogy ennek az ördögi körnek már most a tanúi vagyunk: azon felnőttek körében, akiknek a leggyengébb az írás- és olvasáskészségük, hozzávetőleg kétszer akkora a munkanélküliek aránya, mint a társadalom egészében.

Az EU számos kezdeményezést indított útnak abból a célból, hogy elősegítse az európai polgárok készségeinek fejlesztését. Az egyik kezdeményezés például arra irányul, hogy gyarapítsa az európai polgárok számítógépes ismereteit, az Erasmus+ névre hallgató program pedig olyan projektek részére biztosít majd támogatás, melyek a felnőttek írni-olvasni tudását, matematikai ismereteit és számítógépes problémamegoldó készségeit hivatottak fejleszteni.

Az EU új online platformot is létrehoz, ahol a felhasználók felmérhetik, milyen szintű készségekkel rendelkeznek, és összevethetik azokat a felmérés eredményével. A tanulmány megállapításai ahhoz is segítséget nyújtanak, hogy a tagállamok azonosítani tudják, mely területeken van a legnagyobb szükség arra, hogy beruházásokat hajtsanak végre az Európai Szociális Alapból juttatott oktatási és képzési célú források felhasználásával.

Kimaradt?