Belekóstoltak az egyetemi életbe a középiskolások

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet október 11-13. között szervezte meg az erdélyi magyar iskolák diákjait megcélzó, Középiskolások Hosszú Hétvégéje a BBTE-n elnevezésű háromnapos rendezvényt.  

A rendezvény során a középiskolások betekintést nyerhettek az egyetemi hallgatók életébe, az egyetemen folyó oktatói, illetve kutatói munkába. A szervezők fontosnak tartják, hogy közelebb vigyék az egyetemet a leendő felvételizőkhöz. Ennek érdekében ismeretterjesztő előadásokat, interaktív foglalkozásokat, beszélgetéseket szerveztek. Ez alkalomból készült el a BBTE-n végzett, kiemelkedő sikereket elért diákok albuma, amelyet a résztvevő mintegy 180 középiskolás diák vehetett át a rendezvény utolsó napján.

A rendezvény első napján a megnyitón Soós Anna tagozatvezető rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket, ezt követően Dégi L. Csaba és Markó Bálint tudományos előadását hallgathatták meg a jelen levők.

A diákoknak arra is lehetőségük nyílt, hogy érdeklődési körüknek megfelelően válasszanak a BBTE magyar intézetei által biztosított, párhuzamosan futó programok – azaz tanárok és diákok által tartott előadások, foglalkozások közül. Pénteken az egyetem főépületében, szombaton az egyetemi karokon válogathattak a színes programkínálatból. A bemutatkozó szakok alap- és rendhagyó tevékenységeikbe kínáltak betekintést interaktív foglalkozások, ismeretterjesztő és szórakoztató előadások révén. Vasárnap az egyetem extrakurrikuláris tevékenységeibe pillanthattak be a diákok, ahol a különböző szakkollégiumok, kutatóműhelyek mutatkoztak be. Ugyanakkor megismerkedhettek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség tevékenységével, amely majdani diákéletükben meghatározó szerepet tölthet be.

A rendezvénynek a fentiek mellett különféle kulturális programok is részét képezték: péntek este Kisgyörgy Ilka és Burcă Renáta előadásában hallgathattak  film- és könnyűzenei feldolgozásokat, szombaton a Váróterem Projekt Független Színházi Társulat előadásában az egyetemista életből inspirálodó Mit csináltál 3 évig? című előadást tekinthették meg a Tranzit Házban, szervezett városnézésen vagy rendhagyó Házsongárdi temetői sétán vehettek részt. A rendezvény záróakkordjaként Hevele Ádám, Jakab Villő Hanga, Major Zsuzsa és Nagy Csilla Esterházy Péter Legyünk együtt gazdagok című dramolettjét olvasták fel event riszpekt műfajban.

A korábbi években a BBTE többnyire népszerűsítő karavánok és kiadványok révén jutott el az erdélyi iskolákhoz. Idén első, és remélhetőleg nem utolsó alkalommal az egyetemi élet elsődleges helyszínén kínált betekintést az oktatási kínálatba: a résztvevő középiskolások egy hétvége erejéig kipróbálhatták, milyen kolozsvári egyetemistának lenni.

Kimaradt?