A szegényekért gyújtottak gyertyát Erdélyben

Ötödik alkalommal szervezte meg Marosvásárhelyen a Gyulafehérvári Caritas az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű gyűjtési akciót. A Színház-téren többszáz gyertya égett, hogy a szegényeknek az idén is szép, emberi karácsonyuk legyen.

Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas Maros megyei munkatársa a maszol.ro-nak elmondta, öt éve csatlakoztak a kezdeményezéshez, amely évről évre egyre több embert mozgat meg, vonz ki a térre. Az akció célja a szolidaritás kifejezése a szegények iránt. Mindenki szabadon, anyagi lehetőségeihez képest akkora összeget ajánl fel, amekkorát akar, nincsenek megkötések – mondta érdeklődésünkre Ludescher.

A múlt évben 35 ezer lejt sikerült összegyűjteni, több mint hatezer személy vett részt az eseményen Erdély-szerte. 2011-ben 24 ezer lej, 2010-ben 20 ezer lej gyűlt össze. Marosvásárhelyen tavaly 1100 gyertyát gyújtottak és 7800 lejt adományzotak, amelyből a Caritas munkatársai elsősorban alapélelmiszert vásároltak a legrászorulóbbak számára a karácsonyi ünnepek előtt, ezzel járulva hozzá, hogy szebb legyen az ünnepük azoknak is, akiknek valamilyen okból kifolyólag szűkösebbek az anyagi lehetőségeik.

Míg az előző években novemberben szervezték meg a gyertyagyújtást, az idén úgy határoztak a szervezők, hogy előbbre hozzák az időpontot és októberben tartják meg. Ez jó ötletnek bizonyult, hiszen a szép, meleg őszi napon családok vonultak ki a Színház-térre, kisgyerekek jöttek szüleikkel, nagyszüleikkel. „Családi programot sikerült szerveznünk, hiszen jönnek a gyerekekkel, sétálnak, beszélgetnek, ismerősök találkoznak, jól érzik magukat itt az emberek” – mondta a maszol.ro-nak Ludescher László.

Az idén Marosvásárhely, Marosszentgyörgy és Szováta mellett első alkalommal csatlakozott az akcióhoz Erdőszentgyörgy is. Gyertyát gyújtottak még Csíkszeredában, Csíkkarcfalván, Gyergyószentmiklóson, Gyergyóremetén, Gyergyóditróban, Maroshévízen, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Bereckben, Sepsiszentgyörgyön, Gyulafehérváron és Petrozsényben is.

 

Kimaradt?