Közzétette a tanügyminisztérium a félévi írásbeli dolgozatok listáját

Közzétette az oktatási minisztérium azoknak a tantárgyaknak a listáját, amelyekből az idei tanévben félévi  felmérőt írnak a tanulók. A téli félévi felmérőket december 20-áig kell megírniuk a diákoknak, a téli vakáció előtt, a második félév dolgozatait pedig 2014. május 23-áig. A tizenkettedik osztályosok a második félév dolgozatait hamarabb, legkésőbb áprilisban írják meg..  

A lista szerint V., VI. és VII. osztályban matematikából, román nyelv és irodalomból, valamint anyanyelvi oktatás esetén anyanyelv és irodalomból kell dolgozatot írniuk a tanulóknak. Nyolcadik osztályban a korábbiak mellett még egy tantárgyból írnak majd dolgozatot a gyerekek, és megválaszthatják, hogy történelemből vagy földrajzból.

A középiskolai ciklusban bonyolultabb a helyzet, mivel szakok szerint változik azoknak a tantárgyaknak a listája, amiből félévi felmérőt kell majd írni.

Így az elméleti líceumok IX-XIII. osztályába járó tanulóinak, ha filológia szakon vannak, akkor román nyelv és irodalomból, anyanyelv- és irodalomból, egy idegen nyelvből, történelemből vagy földrajzból (választás szerint), valamint latin nyelvből kell dolgozatot írniuk. Kivételt képeznek az esti líceumba és a XIII. osztályba járók, akiknek társadalomtudományból kell majd felmérőt írniuk.

A társadalomtudomány szakon tanuló középiskolásoknak hasonló dolgozataik lesznek, ám latin nyelv helyett IX. osztályban logikából, X.-ben pszichológiából, XI.-ben gazdaságból vagy szociológiából, XII. És XIII. osztályban pedig filozófiából kell dolgozatot írniuk.

A matematika-informatika szakosoknak román nyelv és irodalomból, anyanyelv- és irodalomból, matematikából, informatikából, valamint választás szerint fizikából vagy kémiából vagy biológiából kell felmérőt írniuk.

A természettudomány szakon tanuló diákoknak a román nyelv és irodalom, anyanyelv- és irodalom, matematika dolgozat mellett  további két reál tantárgyból kell félévit írniuk, ez lehet fizika, kémia vagy biológia.

A szakközépiskolákban picit más a helyzet,mint az elméleti líceumokban. A katonai iskolában tanulóknak például, matematika-informatika szakon román nyelv és irodalomból, idegen nyelvből, matematikából és informatikából kell dolgozatot írniuk.

A képzőművészeti szakképző középiskolákban román nyelv és irodalomból, idegen nyelvből, matematikából és társadalomtudományból kell  dolgozatot írniuk a gyerekeknek, a zeneművészetiseknek  román nyelv és irodalomból, idegen nyelvből, társadalomtudományból és zenetörténetből, a balettképzősöknek román nyelv és irodalomból, idegen nyelvből, társadalomtudományból és balett-történetből, a színi képzősöknek pedig román nyelv és irodalomból, idegen nyelvből, társadalomtudományból és színháztörténetből. Valamennyi művészeti szakképzős diáknak anyanyelv- és irodalomból is kell írnia dolgozatot, ha az iskolában létezik anyanyelvi tagozat is, és a gyerek oda jár iskolába.

A sportiskolásoknak a román nyelv- és irodalom, illetve az idegen nyelv mellett biológiából, valamint sportelméletből kell felmérőt írniuk.

A pedagógiai szakképzőben tanulóknál is többféle tantárgyat nevezett meg a minisztérium, amiből félévi felmérőt írnak a diákok. Az óvó- és tanítónak készülő diákok az állam nyelve és az anyanyelv mellett idegen nyelvből, matemarikából és pedagógiaelméletből kell hogy dolgozatot írjanak, a könyvtárosnak készülőknek, illetve az iskolai pedagógus szakon tanuló diákoknak az állam nyelve, az anyanyelv és az idegen nyelv mellett pedagógiaelméletből, valamint IX.-ben matematikából, X.-ben pszichológiából, XI. és XII.-ben pedig választás szerint földrajzból vagy történelemből írnak félévit.  Az iskolai mediátor szakon tanuló diákok hasonlóképp kell hogy megmutassák tudásukat.

Végezetül a lista kitér arra is, hogy a felekezeti iskolák diákjainak felekezetenként milyen tantárgyból kell majd félévi felmérőt írniuk. A közös tantárgy a román nyelv és irodalom, az idegen nyelv és a történelem, illetve felekezetenként egy további szaktantárgy. Természetesen itt is érvényes a szabály, hogy az anyanyelvi oktatásban részesülőknek anyanyelvből is bizonyítaniuk kell a tudásukat.

A szakosztályok esetében is rögzítette a minisztérium a félévenként számonkért tantárgyakat, így azok a IX-X.-esek, akik szolgáltatást tanulnak, románból, matematikából és egy idegen nyelvből írnak dolgozatot, akik természetvédelmet tanulnak, azok románból, matematikából és választás szerint kémiából, biológiából vagy fizikából, a műszaki osztályban tanulók pedig románból, matematikából és fizikából. 

Kimaradt?