„Hatásvadászaton” a húszon túli keresztyének

Hogyan hatnak a lélek rezdülései a testre, a testé a lélekre, Istené a testre-lélekre? Ezt a kérdést boncolgatja több oldalról Hatások(k) cím alatt az idén nyolcadjára megszervezett Húszplusz Konferencia, ahol a húsz év feletti keresztyéneknek, akik nem érik be a sablonválaszokkal, október 25-27. között a test és a lélek „szakértői” tartanak előadásokat a Bulgária telepi református templomban Kolozsváron.

A konferencia idén (is) hatni és sokkolni szeretne, kimozdítani a klisékből: „Nem szeretjük a farzsebből előhúzott válaszokat, azt a hozzáállást, hogy a kérdést még nem is értjük, de rávágjuk, hogy Jézus a válasz” - mondja Szabó Ágota, a konferencia egyik szervezője, aki megjegyzi, éppen ilyen alapon választották ki az előadókat, olyan embereket hívtak meg, akik hitéletükben nem akarják megspórolni egy-egy kérdés kínjait, akik attól hitelesek, hogy megharcolnak a válaszokért.

A hétvége folyamán dr. Buzle Péter és dr. Gloviczki Eszter orvosoktól, valamint dr. Nagy Alpár egyetemi tanár-lelkésztől hallhatnak a résztvevők nagyobb lélegzetvételű eszmefuttatást a témában. Az előadások után a hallottak kapcsán lehet a meghívottakkal, vagy kiscsoportban a résztvevőkkel, avagy négyszemközt egy lelkigondozóval is beszélgetni.

Gloviczki Eszter, a Semmelweis Egyetemen végzett orvos a szerelem, szexualitás, jó és rossz házasság molekuláris alapjairól a legújabb biokémiai eredmények fényében beszél. Hormonális változások eredménye-e a szerelem, a beleszeretés-kiszeretés, a kapcsolat izzása vagy kihűlése, és vajon honnan ered a vágy, amely hűtlenséghez vagy esetleg rossz választáshoz vezet, mit kezdhet ezekkel egy keresztyén ember - állnak a megválaszolandó kérdések ízelítőül a konferencia honlapján.

Az emberi lény biológiai illetve pszichiátriai szemszögből; szomatopszichika vagy pszichoszomatika; történelmi pikantériák; magas vérnyomástól a herpeszig; patológiás esetek – ezek a kulcsszavai a Nagyváradról érkező Buzle Péter pszichiáter előadásának.

Vasárnap Nagy Alpár lelkész igehirdetésbe ágyazva gondolkodtat az „Isten-hatásról”: kimozdíthat-e a Szentlélek megkötözöttségeinkből, függőségeink, tanult mintáink, szokásaink fogságából. Megfelelő szaktudással fel lehet állítani könnyedén a diagnózist, de adott ponton megtorpan a tudomány, mert mintha a magyarázatot ismerné, de a megoldást nem – mi van azon túl, ahol a pszichológia és az orvostudomány már hatástalan? - hangzik az egyik alapkérdés.

A hétvége ugyanakkor nem csak az előadásokról fog szólni, a szervezők minden lehetséges módon próbálnak hatni a résztvevőkre: zenei ínyencségekkel, hangjátékokkal, látványos és hangzatos fizikai kísérletekkel, a dekoráció színhatásaival és formavilágával, a kávézóban és az étkezések során ízhatásokkal.

A Húszplusz Konferencia közösségbe, álarcok nélküli együttlétre hívja a „húszpluszosokat” (akár húsz plusz tizen-, akár húsz mínusz egy-kettő), hogy egy hétvégén át intenzíven hatása alá kerüljenek lényeges kérdésfelvetéseknek és válaszlehetőségeknek.

A résztvevők igényelhetnek szállást és napi háromszori étkezést, mindezt tartalmazza a 70 lejes teljes belépő. Regisztrálni október 20-ig lehet a honlap Bejelentkezés oldalán. Hogy az egymást sűrűn követő izgalmas programok egyikéről se maradjon le senki, ugyanakkor a finom étkeket is végigkóstolhassa, a szervezők arra buzdítják az érdeklődőket, töltsék a teljes hétvégét a Bulgária telepi templomban, ne csak egy-egy előadásra vagy az istentiszteletre jöjjenek el.

 

Kimaradt?