Középiskolásoknak tartanak hosszú hétvégét a BBTE-n

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet október 11-13. között nyílt napot szervez az erdélyi magyar középiskolások részére.

A program címe: Középiskolások Hosszú Hétvégéje a BBTE-n, és célja, hogy a tehetséges középiskolás diákok betekintést nyerhessenek az egyetemi élet kutatói illetve oktatói munkájába. Ennek érdekében ismeretterjesztő előadásokat, illetve közösségápoló programokat szervezünk. Ugyanerre az alkalomra készül el a BBTE már végzett kiemelkedő, sikereket elért diákjainak albuma.

A diákok érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a BBTE magyar intézetei által biztosított programok (előadások, foglalkozások) közül, tanárok és diákok által tartott interaktív előadásokon vehetnek részt. A rendezvényre 170 középiskolást várnak Erdély magyar iskoláiból.

Kimaradt?