Ő az egyetlen magyar diák a román rendőrakadémián

A Duna TV megkereste az egyetlen magyar diákot, aki hétfőn kezdi meg az első évet a bukaresti rendőrakadémián. Varga Elek azt mondja, szülővárosában, Marosvásárhelyen szeretne rendőr lenni, mert előnyt jelent majd, hogy a magyarokkal anyanyelvükön beszélhet.

A fiatalember szerint előnyére vált, hogy a felvételin nem kellett a román diákokkal versenyeznie, ugyanis öt éve az RMDSZ közbenjárására a magyar kisebbségieknek biztosított külön helyekre könnyebben belehet jutni a rendőrakadémiára. Ennek ellenére a magyarok közül kevesen választják a bukaresti felsőoktatási intézményt.

„Idén nagyon későn hirdették meg a helyeket, minden bizonnyal ez az egyik oka annak, hogy kevés magyar jelentkezett” – mondta korábban a maszol.ro megkeresésére Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának programvezetője. Lapunknak arról is beszélt, az erdélyi magyar közösségben még mindig "nem szokás" rendőri pályára lépni. 

Kapcsolódók

Kimaradt?