Cigány kultúrát népszerűsítő falu lesz az Őrkő

Cigány kultúrát népszerűsítő turisztikai faluvá alakítanák a romák által lakott, sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedet, jelentette be Antal Árpád. A háromszéki megyeszékhely polgármestere szerint az Európai Unió 2014-2020-as pályázati ciklusában pályáznának a roma közösség fejlesztésére kiírt alapokra, illetve, ha Sepsiszentgyörgy elnyeri az Európai Kulturális Főváros címet, annak keretében is benyújtanak egy Őrkő negyedről szóló pályázatot.

Elképzelések szerint urbanizálnák a városnak azt a negyedét, lebontanák a törvénytelenül felépített putrikat, helyükbe pedig hagyományos cigány stílusú házakat építenének. Emellett az ott lakókat megtanítanák hagyományos népi mesterségekre, fonásra, kosárkészítésre, kovácsolásra, stb. A város biztosítaná a cigány turisztikai falu marketingjét, turistákat vonzanának az Őrkőre, és az ott élők a kapuk előtt ülve mutathatnák be mesterségüket becsalogatva lakásukba a turistákat és értékesíthetnék az általuk készített termékeket. Antal Árpád szerint ennek a tervnek a kivitelezésére 10 – 15 millió euróra lenne szükség, amit pályázati alapokból szeretnének előteremteni a következő években.

A sepsiszentgyörgyi Őrkő negyed egy „ketyegő szociális bomba”, mondta a polgármester, aki szerint több ezer ilyen van az országban. Ha nem találnak helyben megoldást ezekre, senki nem foga megoldani a problémát. A sepsiszentgyörgyi roma negyedben hozzávetőleg 1500 személy él, de gondot jelent, hogy lakásaik törvénytelenül épültek, gyakorlatilag nincsenek telekkönyvek. Az elmúlt öt évben sikerült megfékezni a törvénytelen építkezéseket. Az önkormányzat lebontatta az újonnan épült putrikat, így most már ha valaki elkezd építkezni és felszólítják, már magától lebontja az ingatlant.

Antal Árpád hozzátette: a sepsiszentgyörgyi önkormányzat felkérte a kolozsvári Kisebbségkutató Intézetet, hogy készítsen egy átfogó kutatást az Őrkő negyedben. Az adatgyűjtés befejeződött, valamikor októberben mutatják be a minden részletre kiterjedő tanulmányt. „Ez lesz az országban eddig készített legösszetettebb kutatás egy roma közösségről”, mondta Antal Árpád, aki szerint ezt a tanulmány lesz az alapja az őrkői cigány turisztikai falu megvalósításáért írt pályázatoknak.   

Kimaradt?