„Aki felújít egy templomot, az összeköti a múltat a jövővel”

Péntek délután hálaadó istentisztelet és ünnepi közgyűlés során avatták fel a restaurált a kolozsvári evangélikus lutheránus templomot. Az eseményen egyházi és világi méltóságok, testvérgyülekezetek, tervezők és kivitelezők, az RMDSZ több politikusa, valamint a kolozsvári egyházközség tagjai vettek részt.

Idén januárban kezdődött el a műemlék templom felújítása, a munkálatok során letisztították és újrafestették a falakat, hangszigetelt ablakokat szereltek be, kicserélték a teljes elektromos hálózatot, restaurálták a faldíszeket. Utoljára 1967-ben végeztek átfogó belső javítási munkálatokat a kolozsvári evangélikus templomban.

Az ünnepi közgyűlésen Kelemen Hunor szövetségi elnök felszólalásában kihangsúlyozta, a templomépítő embert az jellemzi, hogy olyan szakrális teret teremt, amelyben Isten útját, a hitet keresi. „Aki felújít egy régi templomot, az a múlt fele fordul, és összeköti azt a jövővel. A szilárd alapot, amit örökségül kapott, továbbviszi, épít rá. A megújulás folyamata pedig nem csak az épületre érvényes, hanem az emberre, a családra, a közösségre” – mondta az RMDSZ elnöke.

„Nehéz időkben került sor erre a felújításra, de volt néhány olyan alapvető érték, amelyet a kolozsvári evangélikus magyar közösség megőrzött és fontosnak tartott ebben az időszakban. Ilyen volt az összefogás, az egymásba vetett bizalom és a szolidaritás. Mert egy felújítás azt jelenti, hogy a közösség nem akarja elfeledni gyökereit, nem adja fel múltját. És egy felújítás azt is jelenti, hogy az a közösség, amely tárgyi, épített örökségét megőrzi, az hiszi azt, hogy szülőföldjén megmarad. Aki a múltba befektet, az a jövőbe ruház be” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kelemen Hunor.

A kolozsvári evangélikus lutheránus templom építését Martin Liedemann lőcsei származású evangélikus lelkész kezdeményezte. 1803-ban vásárolták meg a telket, majd 1816-ban sor került az alapkőletételre. 1829 novemberére készült el a templom Winkler György tervei alapján. 

A hálaadó istentiszteleten Ft. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus lutheránus püspök hirdetett igét, majd külön köszönetet mondott a tervezést végző Guttmann Szabolcs műépítésznek, valamint a kivitelezést végző csapatnak. „Nem a falaké az ünnep, hanem a lelkeké. És ugyan ez a templom nem a legnagyobb, és nem a legrégebbi Kolozsvárott, de ez a templom számomra a legszebb, mert a miénk” – hangsúlyozta beszédében az evangélikus püspök.

Az ünnepi közgyűlésen Fehér Attila lelkész, főtanácsos sorolta a felújításhoz kapott segítséget, majd felszólalt Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének elnöke, parlamenti képviselő, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke valamint Prőhle Gergely, a Magyarország Külügyminisztériumának helyettes államtitkára.

 

Kimaradt?