Piros iskolatáskákat kapnak a háromszéki előkészítősök

Iskolatáskával és tanfelszereléssel ajándékozza meg a háromszéki előkészítős diákokat a Kovászna megyei önkormányzat. Kedden a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában megtartott első iskolaigazgatói értekezletén Kovászna megye tanintézményeinek vezetői átvették az előkészítő osztályosoknak szánt iskolatáskákat és tanfelszereléseket.

Tamás Sándor háromszéki tanácselnök elmondta: az iskolakezdéskor összesen 2152 előkészítős, közülük 1510 magyar és 642 román kisdiák kapja meg ajándékba az első iskolatáskáját, benne színes ceruzákat, kifestőkönyvet, egy vizes palackot, és egy névcédulát is, amellyel a gyerekek meg tudják majd különböztetni az egyforma piros hátizsákokat egymástól.

A háromszéki önkormányzat az RMDSZ frakció javaslatára költött közel 64 ezer lejt az „első iskolatáska” programjára, így egy gyerek számára 27,7 lej értékű csomagot biztosított. A tervek szerint 2016-ig folytatódik az „első iskolatáska” program, hiszen Kovászna megye tanácsa ezzel is ösztönözni szeretné a szülőket, hogy írassák iskolába gyerekeiket.

Tamás Sándor rámutatott, csökkenőben van a gyereklétszám, hiszen tíz évvel ezelőtt ezerrel több gyerek kezdte az iskolát. Idén a sepsiszentgyörgyi Váradi József iskolában és a Székely Mikó Kollégiumban kezd a legtöbb előkészítős, iskolánként több mint százan. A legkevesebb gyereket pedig Nagypatakon, Maksán, Kökösben és Árkoson íratták előkészítőbe, iskolánként kevesebb mint tízet.

Kimaradt?