Társadalom

  • Negyvenezer alatt az országban praktizáló orvosok száma

    Hat év után ismét "csúcsot döntött" a romániai orvosok elvándorlása, miután az idén az első három hónapban már 580-an mentek külföldre, további 250 orvos kérvényezte a távozáshoz szükséges dokumentumokat - derült ki csütörtökön Vasile Astarastoaénak, az orvosi kamara elnökének nyilatkozatából.

  • Forgalomkorlátozás a csíksomlyói búcsú idején

    Mint minden évben, az idei pünkösdi csíksomlyói búcsú idején is különleges forgalmi korlátozások lesznek érvényben Csíkszeredában, Csíksomlyón valamint a búcsúhely közvetlen szomszédságában lévő településeken.

  • Harmincöt banival nő az ételjegy értéke

    Kilenc lejről 9,35-re emelik az ételjegek értékét, valamint 400 lejről 420 lejre emelkedik az összeg, amelyet a munkáltatók adhatnak az alkalmazottaknak bölcsődei jegyek formájában.

  • Ötszáz erdélyi gyermek mehet az Erzsébet-táborba

    A magyarországi Erzsébet-program által lehetővé tett nyári táborban idén 500 szórvány és nehéz anyagi körülmények között élő gyermek vehet majd részt. Erről, valamint a nyári pedagógus-továbbképzésekről tartott sajtótájékoztatót szerdán Csíkszeredában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).

  • Törvényesítenék az osztálypénz gyűjtését

    Hivatalos keretbe foglalná az osztálypénz gyűjtését Remus Pricopie tanügyminiszter. Ezt egy szerda esti televízióadásban nyilatkozta a tárcavezető. Szerinte erre azért van szükség, mivel nagyon kevés pénz jut a közpénzekből az oktatásnak, így a romániai oktatásban a magánszférából is várnak támogatást, ezt pedig gördülékenyebbé és hivatalossá kellene tenni.

  • Úszómaratonnal gyűjtenek kisbuszra Marosvásárhelyen

    Az Alpha Transilvana Alapítvány csapata a 2013-as marosvásárhelyi Swimathonon a Kitartás nappali központba járó gyerekek szállításához nélkülözhetetlen kisbusz megvásárlására gyűjt. Az úszók a két évvel ezelőtt elkezdett projektet szeretnék megvalósítani.

  • Magyar nyelvű szakoktatást szeretne Erdélyben Budapest

    Magyar nyelvű szakoktatást szeretne Erdélyben Magyarország kolozsvári főkonzulja, Magdó János. Ezt szerdán, a Szatmárnémetiben tartott látogatása során jelentette ki – írja a szatmar.ro.

  • Szili Katalin "hazajáró lélek" Marosvásárhelyen

    Tiszteletbeli klubtaggá avatták Szili Katalint és Kerényi Györgyöt a marosvásárhelyi demokrácia-központban szerdán délután, azt követően, hogy a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága Autonómia Albizottságának elnöke a Sapientia marosvásárhelyi karán nemzetpolitikai kérdésekben tartott előadást.

  • Brassai Zsombor: a gettósítás nem a helyes magyar stratégia

    „Nem hiszem, hogy a gettósítás − az, hogy önálló magyar iskolákban, kulturális intézményekben és különféle szerveződésekben gettósítjuk magunkat − lenne a helyes marosvásárhelyi magyar stratégia. Az európai szellemű együttélés stratégiáját még nem próbáltuk ki, úgy vélem egy olyan interetnikus, urbánus térben, mint Marosvásárhely, ez a szemlélet szavatol jövőt”− mondta Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke marosvásárhelyi intézményvezető pedagógusok keddi tanácskozásán.

  • Évente 2000 közalkalmazottat bocsátanak el 2018-ig

    A kormány több mint 10 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi az állami vállalatoktól 2018-ig - derül ki egy kormányzati dokumentumból. A Mediafax hírügynökség emlékeztet, hogy a kormány egyik korábban elfogadott sürgősségi kormányrendeletéről van szó, amelyről eddig nem lehetett tudni, hogy hány dolgozó elbocsátásával számol.

  • Tehetséges tanulókat díjaztak Marosvásárhelyen

    A megyei, területi, országos és nemzetközi versenyeken díjazott tanulókat tüntették ki szerdán a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban. A díjazás évek óta hagyomány az iskolában, az idén először nevet is kapott az esemény: a Tehetség napjának nevezték el ezt a napot.

  • Hosszabb vakációval lendítenék fel a tengerparti turizmust

    A nyári szünet meghosszabbítását kérik a romániai turisztikai cégek az oktatási minisztériumtól. Ezt azzal indokolják, hogy a tengerparti üdülőszezon június közepén kezdődik, így a gyermekes családok lemaradnak a szezon előtti árkedvezményekről.

  • Végre megszületett a robogós vizsga módszertana

    A kormány négyhónapnyi késéssel ad lehetőséget a robogó tulajdonosoknak, hogy megszerezzék a hajtási jogosítványt. Mint arról beszámoltunk, január 19-től csak jogosítvánnyal lehet robogózni a közutakon, azok vezetéséhez AM kategóriájú jogosítvány szükséges. Kivételt jelent az, aki rendelkezik más kategóriájú jogosítvánnyal, így nem kell robogós hajtásit szerezzen.

  • Youth Kolozsvár 2015: teljes összefogás civil és politikai szinten

    Partneri kapcsolat kialakítása a jelszó a 2015-ben esedékes Kolozsvár – Európa Ifjúsági Fővárosa projekt megvalósításában – derült ki a Bulgakov Irodalmi Kávéházban kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatón.

  • Facebookon keresztül keres támogatókat a kolozsvári „refi”

    A szükség kreativitást eredményez, ennek szellemében két felhívást is közzétett a napokban a Kolozsvári Református Kollégium a Facebook oldalán. Mivel a kollégium épületeit és telkét csak részben szolgáltatta vissza a román állam, az iskola vezetősége és véndiákjai a virtuális teret használják a szükséges anyagi források gyűjtésére ahhoz, hogy a lehetőségekhez mérten jobb körülményeket biztosítsanak a diákoknak.

  • Kigyulladt a Kovászna megyei közlekedési rendőrség székháza

    A Sepsiszentgyörgy központjában lévő Kovászna megyei közlekedési rendőrség székháza egyik irodájában dolgozó rendőr kedden reggel 7.40-kor riasztotta a tűzoltókat, hogy lángba borult az egyik számítógép. A tűzoltók megérkezéséig a tűz kiterjedt az egész irodára, a lángok martalékává vált négy számítógép, három nyomtató és az egész bútorzat.

  • 5500 ifjúsági üdülőhelyet hirdetett meg a minisztérium

    Meghirdette az Ifjúsági és Sport Minisztérium az idei táborhelyeket, írta hétfőn a nyugatijelen.com. Idén nyáron 5500 hely várja a diákokat a minisztérium által működtetett mintegy 55 ifjúsági üdülőben.

  • 2016-ra 200 lejre nőhet a gyermekpénz

    Ana Birchall PSD-s képviselő a juttatás progresszív növelését javasolta 2016-ig, ekkorra az összegnek el kellene érnie a 200 lejt, 2014-ig 53, 2015-ig 85 lejt kaphatna havonta egy gyerek után a család. Jelenleg a gyermekek havonta 42 lejes állami juttatásban részesülnek – értestett a Mediafax.

     

  • Országos postássztrájk, kedden nem kézbesítik a nyugdíjakat

    Országossá bővül a hétfőn, Bukarestben elkezdett spontán postássztrájk, írja a Mediafax. Kedden kezdődik országos szinten a nyugdíjak kifizetése, a postások pedig úgy döntöttek, a főváros mellett Kolozsváron is sztrájkba lépnek, mivel a hétfői tiltakozásra a vállalat vezetősége egyáltalán nem reagált. Hétfőn huszonegy bukaresti postahivatalban több mint 1500 postás szakította meg a munkát.