Markó: Pontáék nem alkalmazzák a tanügyi törvény egy részét

Kormányzati eltökéltség kell ahhoz, hogy átfogóan megreformálják az oktatást - mondta Markó Béla volt oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes az Erdély FM Arcvonal című műsorának különkiadásában.

Markó kiemelte, hogy az új tanügyi törvény nagy részét nem alkalmazza a Ponta-kabinet; ezzel magyarázható az is, hogy a románt csak az általános iskolákban tanítják idegen nyelvként, holott a jogszabály ezt a középiskolában is lehetővé tenné.

Az RMDSZ volt elnöke azt is mondta, a sajátos román tantervet még a korábbi kormányzás alatt kidolgozták, már csak a tankönyveket kellene összeállítani. Azt azonban az RMDSZ-nek kell elérnie, hogy a törvény román oktatásra vonatkozó részeit is alkalmazzák.

A szövetség volt elnöke azt is megállapította, az átfogó oktatási reformhoz a pedagógusok szempontjait is figyelembe kell venni, újra kellene szervezni a szakoktatást, csökkenteni kellene a tanulók óraszámait és be kellene vezetni a napközirendszert. 

Kimaradt?