"Most aztán berúgok" – a fesztiválok kísértései

Javában tart a nyári fesztiválszezon. A szelepek kiengedése azonban számtalan kísértéssel jár: az extrém sportok kipróbálásától a hajnalig tartó táncoláson át a pszichoaktív szerek fogyasztásáig.

„Akár egy bungee-jumping is lehet veszélyforrás, és innen kezdve a sor nagyon hosszú” – magyarázta lapunknak Kalóz János pszichológus, drogprevenciós szakember, aki szerint a legnagyobb veszélyforrás a fesztiválokon az alkohol, ez lévén minden további bajnak a csírája is.

Többet árt, mint a kábítószer, csak legális

Az alkohol pszichoaktív szer, a droghoz hasonlóan függőséget okoz a mértéktelen fogyasztása, ráadásul nincs tiltólistán, gyakorlatilag bárki bármennyit fogyaszthat belőle legálisan.

A szesz kapuként működik további pszichoaktív szerek fogyasztása irányába. Kalóz János szerint a kábítószerfogyasztás romániai piaccal is rendelkező létező, valós probléma, ám nem olyan katasztrofális az ebből adódó gondok sokasága, mint az alkohol okozta bajok.

Egy ifjú, első-fesztiválozó 14-15 éves tinédzser, aki lázadási időszakának a kellős közepén van, elképzelhető, hogy úgy indul fesztiválra: „húú, végre megszabadulok a börtönből, most aztán mindent lehet, mert nem vagyok kontroll alatt”. Ez a legrosszabb eset, mivel ezek a fiatalok könnyen elcsúszhatnak az alkohol miatt. Például egy tizenéves lány, aki még nem tudja, szervezete mit bír meg, mennyi alkoholt képes lebontani, akár egy-két pohár ital után is úgy megrészegedhet, hogy nem képes a lábán megállni.

„Előfordult fesztiválon, nem is egyszer, hogy sáncban fetrengve találtunk ilyen tinilányt, akit összeszedtünk és egy erre a célra kialakított sátornál, felügyelet mellett hagytuk kijózanodni – így legalább további veszélyektől távol maradt” – magyarázta Kalóz, aki a Félsziget fesztivál drogprevenciós alapembere. Egyébként maga is fogyasztott már drogokat, de egy felismerésnek és kitartó munkának köszönhetően évek óta tiszta. Mint mondta, az olyan csoportos együttlétek alatt, mint amilyen egy nyári fesztivált, nagyon fontos, hogy a legfiatalabbak ne engedjenek a csoportnyomásnak.

„Előkerül a sör, a vodka, a por, a fű, a társaság jól érzi magát, bemelegít a koncertre – példálózott Kalóz –, majd amikor már úgy érzi egyikük, hogy elég, leállna, akkor jön a csoportnyomás, a vagánykodás: ó, hát ne törődj, igyál még egy sört, egy vodkát, szívjál el egy jointot, meglátod milyen jó lesz”. Ekkor kell tudni nemet mondani, mert ez az a pillanat, amikor baj lehet a bulizásból. Nem kell megfelelni a társasági nyomásnak, a fiatal merje kimondani, hogy ”köszönöm, ennyi most elég volt nekem” – tanácsolta Kalóz.

Felismerhető az a pillanat, amikor még kellemes érzést kelt az elfogyasztott alkohol mennyisége, mert mindig van egy korty, ami nehezebben csúszik le. Ha ilyenkor megáll az italozó, akkor nyert ügye van, kellemes hangulatban bulizhat tovább. Ha ezt a kortyot lenyeli, átlép egy olyan határt, ahonnan már nagy eséllyel kellemetlenné válhat az élmény: már nem tud elmenni a sátorig, nem tud ellenállni a kihívásoknak, de tettlegesség, erőszak áldozatává is válhat. „Soha nem azzal van baj, aki iszik, hanem aki kihasználja ezt” – fogalmazott a szakember, utalva a szerek forgalmazóira is, és azokra is, akik visszaélnek a fiatal kiszolgáltatott helyzetével.

Az őszinteség megmenthet

A szülők semmi esetre se tiltó szavakkal engedjék el fesztiválra, buliba a kamasz gyerekeiket - tanácsolta Kalóz János. Ha úgy indítja gyerekét, hogy „te fiam, aztán ne igyál, ne cigarettázz és nehogy bedrogozz, mert lesz abból haddelhadd”, akkor az eredmény szinte minden esetben az lesz, hogy a gyerek rábólint, hogy jó, de alig várja, hogy kilépjen az ajtón.

Minden felnövő gyereknek egy próbatétel, a felnőtté válás része az, hogy megtanuljon őszintén, bizalommal kommunikálni a szüleivel. A szülő intse kamasz gyerekét, hogy saját érdekében fogja vissza magát a fogyasztással, hiszen nem ismeri még a saját szervezetét és annak reakcióit a különböző hatóanyagokra, mint az alkohol, cigaretta, kábítószer. Ha a tinédzser megérti azt, hogy a kellemes időtöltés garanciája a mérsékelt fogyasztás, akkor elkerüli a részegséget, a bajt – magyarázta a szakember.

Ugyanez a helyzet a kábítószerrel: a fiatal nem ismeri önmagát, saját biológiai szervezetét, és ráadásul ebben a korban könnyen beleesik a csapdába azért is, mert úgy tudja, hogy egy pohár ital vagy egy joint jobb hangulatot idéz elő, jó buli lesz utána. Ám bármilyen korban veszélyes az első drogfogyasztás, hiszen egy olyan szerről van szó, amelynek nem ismerjük a hatását szervezetünkre. A fogyasztó nem tudhatja előre, hogy merre billen, és akár komoly függővé is válhat – figyelmeztet a szakember. Ezt az információt a gyerek kezébe és tudatába kell vésni, a legjobb az, ha ebben a korban helyesen informáljuk őt, nem túlzásokba esve.

Igen, a fű is okozhat függőséget

A marihuánáról sohasem lehet tudni, milyen hatással lesz a fogyasztóra, ez a szervezettől és az ember hangulatától függ – magyarázta Kalóz, hozzátéve, hogy a függőség kockázata pontosan itt rejlik, ugyanis pszichoaktív szerről lévén szó, legtöbbször nagyon kellemes érzéseket, érzeteket kelthet. Ha a fogyasztónak rossz a hangulata a szer használatakor, ez az alaphangulat fokozódik, és ilyenkor az illető garantáltan nem válik rendszeres fogyasztóvá.  Ezt viszont soha nem lehet megjósolni Kalóz szerint: van olyan fiatal, aki csak fesztiválokon használ kábítószereket, azon kívül soha, de van olyan is, aki azt hiszi magáról, hogy csak a fesztiválra fog szorítkozni, de sokszor utána is fogyasztja, észre sem véve, hogy már komolyabb szerekre is kíváncsi.

A marihuánát kapudrognak is nevezik, mivel olyan pszichoaktív szer, amelynek a hatása más készítményekhez képest enyhébb, és - ellentétben az összes többi kábítószerrel - túladagolás esetén nem halálos. Nincsenek fizikai elvonási tünetek és sóvárgás a szer után, mint a többi drognál, nem jár olyan súlyos következményekkel, mint a heroin vagy a dizájnerdrogok, viszont pszichikai függőséget okoz azáltal, hogy erősíti a fogyasztó alaphangulatát.

Az, akinek „bejött” egy marihuánás cigaretta, és jó érzéseket keltett benne, elkezdi keresni ezeket a jó érzéseket. Tulajdonképpen ennek a jó érzésnek a keresése okozza a függőséget. „Mivel pedig biológiai lények vagyunk, idővel a szervezet megszokja a bevitt hatóanyagok jelenlétét, és önkéntelenül is keressük azt, vagy növeljük az adagot” – fogalmazott Kalóz.

Van egy pillanat, amikor választhatunk

Kalóz szerint akár alkohol, akár kábítószer fogyasztásáról van szó, létezik egy tudatossági pillanat az emberben, amikor eldöntheti, merre tovább.

„Amikor lekerül a pöcegödör mélyére a függő ember, akkor elkezdi futni a köreit: van, aki kipróbálja, és elég egy kör, hogy eldöntse, nem kér többet belőle. Van, aki úgy dönt, nem elég egy kör: az ilyen függő ember több kört fut, egész addig, amíg belehal. És olyan is van, aki futja a köreit, futja, és egyszercsak elbotlik. Általában valamitől megijed: egy belső élménytől vagy egy eseménytől, ami összefüggésben van a saját betépett állapotával. Ilyenkor jön egy belső motiváció, ami meghúz egy belső vészharangot – az ilyen ember általában leáll, és irtózatos kemény munka árán megmenekül” – vallotta a szakember. Sokaknak sikerült leállni, megálljt mondani a drognak, de sajnos többen vannak, akit a környezetük külső befolyással próbál megmenteni, de nem sikerül. A külső motiváció nem elegendő – hangsúlyozta Kalóz. 

Mit vigyen magával a fiatal fesztiválturista?

Talán a legjobb tanács, amit a szakember és a szülő is adhat egy ifjonc fesztiválozónak, hogy 3-4, akár öt személyes társasággal menjen el a buliba, és akik együtt mentek el, mindvégig figyeljenek egymásra, tudják, ki merre jár. Ha mégis magára maradt valamelyikük, vagy minden elővigyázatosság ellenére bajba keveredett, úgy forduljon az információs sátrak egyikéhez, itt barátságos, emberközeli személyek fogadnak mindenkit, aki bármilyen típusú segítségre szorul.

Nem létezik egy forgatókönyv arra, hogyan alakul ki a baj, viszont néhány útravalót magával vihet a fiatal, hogy lehetőség szerint elkerülje a problémákat: jó hangulatban induljon a fesztivál helyszínére, a szüleitől bizalmas, nyugodt légkörben búcsúzzon el. Jól válassza meg a társakat, akikkel elindul, hogy fölösleges és veszélybe sodró csoportnyomásnak ne tegye ki magát. Ha pedig valamilyen deviáns magatartást észlel, kerülje el azt a személyt, aki gyanúsan viselkedik. A szórakozási kihívásokat csak mértékkel fogyassza, a társaságtól ne váljon le és soha ne induljon el egyedül az éjszakában. Ha más lehetőség nincs, üljön taxiba.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?