banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

A Máltai Szeretetszolgálat vigyáz a Sing-Sing lakóira Háromszéken

Megnyitották a felújított éjszakai szállót Sepsiszentgyörgyön. A Csíki negyedi Sing Sing-nek nevezett szociális tömbház első emeletén a hajléktalan nőket, a második emeleten pedig a férfiakat szállásolják el éjszakára, számolt be a helyszínen Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: az önkormányzat célja, hogy átalakítsa a város szociális ellátó rendszerét, és az intézmények működtetését civil szervezetekre bízza, hiszen azok évtizedekkel ezelőtt pontosan azért jöttek létre, hogy rászorulókon segítsenek.

Az éjszakai szálló működtetését a Máltai Szeretetszolgálatra bízták, amely önkormányzati segítséggel és szponzorok támogatásával felújította a szociális tömbház két emeletét, kétágyas szobákat, mellékhelységeket, orvosi szobát alakítottak ott ki. Eddig ugyanis kilencen aludtak egy szobában, rendezetlen körülmények között.

Tischler Ferenc alpolgármester elmondta: nagyon szigorúak lesznek a szabályok, bekamerázták az éjszakai szállót, és lesz állandó orvosi felügyelet, de szociális munkás és pszichológus is teljesít szolgálatot. Bejelentkezni este 7 és 9 óra között lehet és a hajléktalanoknak reggel 8 óráig el kell hagyniuk az épületet. Belépéskor mindenkit szondáztatnak, és akiről kiderül, hogy alkoholt fogyasztott, az a szabadban töltheti az éjszakát. Belépés után kötelező lesz a zuhanyzás, majd orvos vizsgálja meg a rászorulókat, kilépéskor pedig zsíros kenyeret és teát kapnak – ezt szponzorok támogatásával valósítják meg.

Az alpolgármester szerint este kilenc óra után csak a rendőrség által behozott személyeket fogadják, elsősorban télen, hogy ne fagyjanak meg a szabadban. Ha mind a 66 ágy foglalt lesz, a behozott személyek székeken, a melegedőben tölthetik az éjszakát. Aki nem tudja bizonyítani, hogy nincs bevétele, az egy éjszakára legtöbb három lejt kell hogy kifizessen.

Tischler Ferenc leszögezte: az éjszakai szállóba csak sepsiszentgyörgyieket fogadnak, akiknek a Máltai Szeretetszolgálat dolgozói próbálnak idénymunkát is szerezni, illetve felkutatják a hajléktalanok rokonait, és próbálják őket visszahelyezni családjuk körébe.

Az éjszakai szállót jelenleg 26 férfi és 4 nő veszi igénybe, tapasztalatok szerint télen zsúfolttá válik a szálló. Antal Árpád polgármester hozzátette: hosszútávon azt szeretnék, hogy a Sing Singben csak az asszonyokat szállásolják el, és a város egy másik részében alakítják ki a férfiak számára fenntartott éjszakai szállót. A Máltai Szeretetszolgálat országos elnöke, Dénes Mihály elmondta: a sepsiszentgyörgyi intézmény a negyedik az országban, amelynek működtetését a szervezetük látja el. Kolozsváron működtetnek egy óvodát mozgássérült gyerekeknek, Kisiratoson van a mozgássérülteknek otthona, Temesváron pedig öregotthont működtetnek.

Kimaradt?