Leváltják a Rebreanu iskola igazgatóját a román-magyar konfliktus miatt

Még a héten leváltják a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu általános iskola román igazgatóját és magyar aligazgatóját, a szülők közötti román-magyar konfliktus miatt - közölte kedden az MTI-vel Illyés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes a Maros Megyei Tanfelügyelőségtől.

A román és magyar tagozattal működő intézményben a múlt hét végi tanévzáró ünnepségen dulakodás tört ki a magyar feliratozás hiánya miatt transzparenssel tiltakozó magyar szülők és a tiltakozásukat elutasító román szülők között.

Két magyar szülő azt kifogásolta, hogy az iskola vezetése annak ellenére sem helyezett el kétnyelvű feliratokat az intézményben, hogy emiatt két ízben is elmarasztalta az Országos Diszkriminációellenes Tanács.

Több magyar lap is beszámolt arról, hogy néhány román szülő kitépte a kétnyelvűség szükségességét románul és magyarul hirdető transzparenst a tiltakozók kezéből, és szétszaggatta azt. A dulakodás nyomán két magyar és egy román szülőt bekísértek a csendőrségre, ahol figyelmeztetésben részesítették őket.

Illyés Ildikó az MTI-nek elmondta, a tanfelügyelőség értékelése szerint az iskola román és magyar vezetői sem tudták megfelelően kezelni a helyzetet, ezért együtt kell távozniuk az intézmény éléről. Hozzátette, csak azért várnak a hét végéig a menesztésükkel, mert az intézményben épp most zajlanak a nyolcadik osztályt végző diákok záróvizsgái, és nem akarták megbolygatni ezek folyamatát. A főtanfelügyelő-helyettes hozzátette, a tanfelügyelőségnek módjában áll lecserélni az igazgatókat, hiszen azok nem versenyvizsgával nyerték el tisztségüket, hanem ideiglenes kinevezéssel vezették az intézményt.

Marosvásárhelyen egyre gyakrabban törnek a felszínre román-magyar feszültségek az iskolákban. A 45 százalékban magyarok által lakott városban többnyire vegyes iskolákban tanulnak a gyermekek. 1990-ben az önálló magyar oktatási intézmények kialakításának a román elutasítása vezetett el a "fekete márciusként" ismert véres román-magyar összecsapáshoz.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?