Magyari Tivadar: a Maros megyei főtanfelügyelő túllép hatáskörén

Túllép a hatáskörén a Maros megyei tanfelügyelőség vezetője és bele próbál szólni abba is, hogy az iskolák milyen díjakat, okleveleket, dicsérő iratokat nyomtatnak sikeres tanulóinak - véli Magyari Tivadar. Az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese keddi közleményében arra reagált, hogy a főtanfelügyelő megtiltotta az RMDSZ által adományozott kétnyelvű érdemoklevelek használatát a marosvásáhelyi iskolákban.

Rávilágított, a törvény szerint az iskolák elsősorban szülői, pedagógusi és önkormányzati hatáskörben vannak, a tanfelügyelőségek pedig az országos oktatási – tehát szakmai – politikát felügyelik. Ugyanakkor egyes szervezési jogosítványokkal is rendelkeznek a tanfelügyelőségek, ám semmilyen jogszabály nem tiltja az iskoláknak, hogy milyen papíron, milyen formai elemekkel nyugtázzák kiemelt teljesítményű tanulóik érdemeit, illetve, hogy ezeket hol nyomtatják, hol szerkesztik – hangsúlyozta Magyari.

Tájékoztatása szerint az évzárói diplomák nem tartoznak az 5565/2010-es minisztériumi rendelet hatálya alá sem, ami az iskolai okmányokról rendelkezik. „Helyes, hogy a helyi RMDSZ azonnal felszólította a megtévedt főtanfelügyelőt, hogy vonja vissza azt a rendeletet, sőt a leghelyesebb az, ha ezt egyszerűen tudomásul sem veszi, ha pedig szükséges, akkor az iskolaszékek határozottan, ha kell a helyzethez illően nyersen lépnek fel” – fogalmazott az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese.

Magyari szerint tudni kell azt, hogy a romániai magyar iskolai rendszer maximálisan alkalmazkodott az egyes oklevelek terén a központi elvárásokhoz: a magyar nyelvű országos tantárgyversenyeket sorra elismertette a minisztériummal, ami minisztériumi oklevéllel jár, tehát a minisztérium ízlése szerint és román nyelven vannak kinyomtatva. „Ezeket is mind kiadtuk, hiszen ezek nem csak szimbolikusak, hanem különböző pályázatokon, egyetemi felvételiken számítanak” – magyarázta.  

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?