Emberi jogok világnapja: elkészült a szervezett bűnözés leküzdésének romániai stratégiája

Az igazságügyi és a belügyi tárca által irányított munkacsoport kidolgozta a szervezett bűnözés visszaszorításának országos stratégiáját, amelyet rövidesen közvitára bocsátanak – közölte Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter.

Csütörtökön írták alá az emberkereskedelem visszaszorítását és az áldozatok védelmét szolgáló együttműködési megállapodást az Emberkereskedelem Elleni Országos Ügynökség, a Román Ortodox Egyház és Bukarest Polgármesteri Hivatala között, az eseményen az igazságügyi miniszter is részt vett.

Predoiu közölte: az igazságügyi- és a belügyminisztérium által irányított munkacsoport kidolgozta a szervezett bűnözés leküzdésének országos stratégiáját, és ezt rövidesen közvitára bocsátják. A stratégia rövid- és hosszútávú célkitűzéseket egyaránt tartalmaz, ugyanakkor kidolgozták az áldozatok védelmének stratégiáját is.

A rendezvényen Marcel Vela belügyminiszter emlékeztetett: az emberi jogok nemzetközi napját ünnepeljük, és ez a nap arra emlékeztet, hogy az alapvető emberi jogok (az élethez, az egészséghez, az oktatáshoz és kultúrához, a biztonsághoz, a védelemhez stb) egyetemes érvényűek, és ezek tiszteletben tartása jelenti a biztos és civilizált jövőt számunkra. „Az emberkereskedelem súlyossága és következményei arra sarkallnak bennünket, hogy fokozottan lépjünk fel ellene” – tette hozz a belügyminiszter.

(Címlapfotó: Románia kormányának Facebook-oldala)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?