Egyes „társadalmi csoportokat” és az ellenzéket okolja Orban a koronavírus-fertőzések nagy számáért

A polgárok egy kisebb csoportja nem hajlandó betartani a korlátozó intézkedéseket és emiatt nem csökken a fertőzések száma – jelentette ki hétfő este Ludovic Orban miniszterelnök, hozzátéve, hogy a szükségállapot alatt alkalmazott magas összegű bírságoknak megvolt az „elrettentő hatásuk”.

Orban szerint egy „kisebbségben lévő társadalmi csoport” nem hajlandó betartani a kormány által bevezetett korlátozó intézkedéseket, és bírságokkal sem tudják őket erre kényszeríteni, mert az alkotmánybíróság megvonta tőlük ezt a jogot.

Megjegyezte, hogy a szükségállapot idején a magasabb bírságok „nagyon jól befolyásolták” a törvénykövető magatartást. „Az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy mi nem emelhetjük a bírságokat, ezt csak a parlament teheti meg. A jelenlegi bírságok szintjét a parlament határozta meg” – mondta Orban.

A kormányfő az ellenzéki szociáldemokrata párti (PSD) többségű parlamentre hárította a felelősséget azért, hogy nem sikerül a kormányintézkedéseket támogató törvénymódosításokat elfogadtatni.

A települések vesztegzár alá vonását amúgy a koronavírus-járvány elleni védekezés hatékony eszközének nevezte Ludovic Orban. Szerinte jelenleg mintegy ötven település van karantén alatt, de megjegyezte, hogy Bukarestben nincs szükség erre.

Orban elmondta: kielemezték annak a három Szilágy megyei városnak a helyzetét, amelyeket november 5-én vontak vesztegzár alá, és azt találták, hogy mind a három esetében, körülbelül hét nap után csökkeni kezdett az esetszám. Úgy vélte: Kolozsváron és Temesváron megállt a növekvő tendencia, így van remény arra, hogy ezeket a városokat ne kelljen karantén alá helyezni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?