Elhunyt Erőss Péter, a csángók nagy harcosa

Elhunyt Erőss Péter, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének alapító tagja, korábbi elnöke, az egykori Csángó Újság szerkesztője.

A pusztinai származású Erőss Péter 1970-es 80-as években Erdélybe került moldvai csángók közé tartozott. Sepsiszentgyörgyön élt, 1990-ben kétkezi munkásként lett a Csángó Újság szerkesztője, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének egyik alapítója, és két periódusban 1990-91 és 1993-97-között elnöke volt.

Meghatározó alakja volt a kilencvenes évek csángókkal kapcsolatos politikájának. Sepsiszentgyörgyön vezette a kezdeti időkben ott működő csángószövetségi irodát, végezte az érdekvédelmi szervezet adminisztrációját.



 

Szorgalmazta a csángó diákok magyar nyelvű képzését, szervezte a vallási rendezvényeken való minél szélesebb körű jelenlétet, konferenciasorozatot indított útjára a csángókkal kapcsolatos stratégia kidolgozása érdekében. Önerőből sajátította el a fotózás technikáját és művészetét, dokumentált, járta a csángó falvakat és meggyőződéssel hitte, hogy megállítható a moldvai magyarság nyelvi asszimilációja. Erőss Péter a csángó ügyek nagy harcosa volt. Isten nyugtassa!

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?