Kormányhatározatba foglalták az új szabályokat: mégsem zárják be a bölcsődéket

Kormányhatározatba foglalták a hétfőtől érvénybe lépő új korlátozásokat, amelyekről Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár nyilatkozott péntek délben. A megszorító intézkedések egyelőre 30 napig lesznek érvényesek. 

Az egyik újdonság, hogy az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) határozatába foglaltak ellenére végül a hatóságok úgy döntöttek: az óvodákat, iskolákat igen, de a bölcsődéket és az afterschool-okat nem zárják be. Ezt tanügyminisztériumi rendelet írja elő. 

 

A belügyi államtitkár pontosította azt is: azok a teraszok, amelyek fedettek és legalább kétoldalról zártak, zárt térnek számítanak, tehát ezekben nem történhet kiszolgálás. Számos városban ugyanis ideiglenes paravánokkal különítették el a teraszhelyiségeket, de a kormányhatározat értelmében ezentúl ezek nem tekinthetők teraszoknak. 

Emellett hétfőtől kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése az utcákon és köztereken a fertőzési rátától függetlenül az 5 éven felülieknek – Arafat szerint ez fogja leginkább visszaszorítani a vírus terjedését, amennyiben az állampolgárok betartják. Az üzleteket és a különböző szolgáltatásokat nyújtó gazdasági egységeket 21 órakor be kell zárni; a házhoz szállításra, a gyógyszertárakra és a benzinkutakra a korlátozás nem érvényes. 

A 23 és 5 óra közötti kijárás korlátozásával a fiatalok jövés-menését, bulizását akarják elsősorban visszaszorítani – derült ki az államtitkár szavaiból. Tilos lesz bármilyen jellegű társas összejövetel (például keresztelő, lakodalom, családi évforduló megünneplése, házibuli) kültéri vagy beltéri megtartása. Raed Arafat felelősségteljes magatartásra szólított fel, ugyanis a hatóságok nem korlátozhatják, hogy valaki hány személyt hív át magához vendégségbe.

Éjszaka a lakást csak munkavégzés, gyógyszerbeszerzés, orvosi vizsgálat, ingázás, gyerek- és idősgondozás céljából vagy a családban történt haláleset miatt lehet elhagyni. Kint lehet éjszaka tartózkodni, ha hosszabb – repülőgéppel, vonattal, távolsági busszal való – utazás nyúlik át erre az időintervallumra. A lakhelyelhagyás célját a személyi adatokkal együtt egyéni felelősségvállalási nyilatkozatban kell rögzíteni, a kitöltött formanyomtatványt pedig az éjszakai igazoltatáskor fel kell mutatni a hatóságoknak. A nyilatkozatot kézzel is meg lehet írni a személyi adatok és a lakhely elhagyásának indokának feltüntetésével, magyarázta Arafat.

Bezárják a zárt térben működő élelmiszerpiacokat, ócskapiacokat, de a mall típusú bevásárlóközpontokat nem. Ezt a belügyi államtitkár azzal indokolta, hogy a piacokon nem minden esetben tartották be a járványügyi szabályokat, a készpénzes fizetés pedig hozzájárul a koronavírus-fertőzés terjedéséhez. Az új előírások értelmében nem tarthatók vásárok sem, de a kültéri élelmiszerpiacok nyitva maradhatnak az egészségügyi szabályok betartásával. 

A közintézmények, az állami és magánvállalatok alkalmazottai kötelező módon távmunkában dolgoznak. Ott, ahol ez nem lehetséges és legalább 50-en dolgoznak, az alkalmazottakat legalább két csoportba kell osztani, és időeltéréssel kell elkezdeniük és befejezniük a műszakot. Ezáltal a tömegközlekedési eszközök zsúfoltságán kívánnak enyhíteni, csökkentve ezáltal a fertőzés veszélyét, részletezte pénteken Raed Arafat. 

Az intézkedések hétfőtől egyelőre 30 napig érvényesek, azt követően helyzetfelmérés következik, amely eredményei alapján döntenek a továbbiakról. Raed Arafat elmondta, a hatóságok a koronavírusos esetek számának növekedésére számítanak, de ha a kormány által előkészített új rendelkezéseket helyesen fogják gyakorlatba ültetni, akkor 30 nap múlva várhatóan csökkenni fog az esetszám. Hozzátette, azokban a régiókban, ahol magas az esetszám, további szigorításokat is bevezethetnek.

(Címlapfotó forrása: gov.ro)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?