Koronavírus: az összes intenzív terápiás ágy foglalt Hargita megyében

A koronavírussal fertőzött betegek számára Hargita megyében fenntartott intenzív terápiás ágyak mindegyikét elfoglalták– Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is –, közölte az Agerpres hírügynökség a két város kórházvezetőségének nyilatkozata alapján.

Lukács Antal, az udvarhelyi kórház igazgatója, elmondta, hogy a városi egészségügyi intézményben tíz intenzív terápiás ágyat tartanak fenn a Covid-19-ben szenvedő betegeknek, és jelen pillanatban az összes foglalt. Továbbá két olyan ágyat is koronavírusos betegek foglalnak el, akiknek vesedialízisre is szükségük van.

Székelyudvarhelyen 208 koronavírusos beteget tudnak fogadni, és folyamatosan keresik a lehetőséget, hogy a kapacitást növeljék. Ennek érdekében a székelykeresztúri alárendelt kórházban további 45 ágyat szabadítanak fel a számukra. Az udvarhelyi kórházban 139 koronavírus-fertőzöttet kezeltek csütörtökön.

Lukács Antal hozzátette, hogy az általa vezetett kórház oxigénkészletének növelésén is dolgoznak, ugyanis szem előtt tartják azt, hogy a hideg évszak alatt megnőhet az igény rá, miközben az ellátás akadozhat.

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban négy intenzív terápiás ágyat tartanak fenn a koronavírusos betegek számára, amelyeknek jelenleg mindegyikét elfoglalja egy-egy beteg, közölte Kiss Edit, az intézmény szóvivője.

A megyeszékhely kórházában 78 ágynál tudnak mesterséges lélegeztetést biztosítani azon pácienseknek, akik közepesen súlyos vagy súlyos állapotban vannak. 30 oxigénnel felszerelt ágyat az enyhe állapotban lévő betegek számára tartanak fenn, míg további 26-ot azoknak, akik fertőzésgyanúsak. A szóvivő hozzátette, hogy szükség esetén további ágyaknál tudják biztosítani a mesterséges oxigénellátást.

Jelenleg 62 Covid-19-ben szenvedő beteget ápolnak Csíkszeredában, négyen intenzív terápiás kezelésre szorulnak, míg az úgynevezett tamponzónában hat fertőzésgyanús beteget kezelnek.

A Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közlése értelmében az elmúlt 24 órában 81 új esetet diagnosztizáltak, ezzel 3389-re nőtt az azonosított esetek száma a járvány márciusi kitörése óta. Az elmúlt egy nap során hét koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet jegyeztek, szintén az elmúlt 24 órában 124 személyt gyógyultnak nyilvánítottak.

(Címlapkép forrása: MTI)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?