Csíkszeredai diákok utazhatnak Spanyolországba szakmai tapasztalatszerzésre

Az Európai Unió Erasmus+ oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogató programjának segítségével a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola 42 diákja kap lehetőséget arra, hogy szakmai tudását Spanyolországban gyarapítsa.

Összesen 42, turizmus, vendéglátás, idegenforgalom szakirányokon tanuló csíkszeredai diák töltheti el szakmai gyakorlatát a spanyolországi Valenciában, miután a Kájoni János Szakközépiskola vezetősége ebben az évben is sikeresen pályázott az Erasmus+-programban. A projektben a X. és XI. évfolyamról vehetnek részt fiatalok, akiket az iskola szakmai bizottsága választ ki előzetes jelentkezés alapján.

A programot koordináló Sükösd Annamária igazgató a program kapcsán szervezett bemutatón elmondta: több éve vesznek részt sikeresen az Erasmus+-programban, a Kájoni tanulói jártak már Wales-ben, Szicíliában és Írországban is. A diákoknak szakmai felkészültségükről és angol nyelvtudásukról is számot kell adniuk a kiválasztási folyamat során, majd mindannyian szakmai felkészítésen, valamint spanyol nyelvkurzuson vehetnek részt, részletezte az igazgató.

Az idegenforgalmi technikus, valamint szakács szakirányon tanuló fiatalok szakmai gyakorlatuk egy részét tölthetik el Spanyolországban, ahol szállodákban, turisztikai irodákban, éttermekben helyezik el őket, szállásuk pedig helyi családoknál lesz. A diákok számára a szakmai program teljes költségét a pályázat segítségével fedezik, és némi költőpénzt is kapnak majd.

A tanulók három alkalommal 14-es csoportokban fognak utazni két tanár kíséretében – sorolta a program kapcsán Sükösd Annamária. Az igazgató kifejtette: a szakmai ismeretek gyarapításán túl a közösségépítés, az idegen nyelvi kompetenciák javítása is fontos elemei a projektnek. A pályázaton elnyert összeg 132 738 euró, a 2021 júniusában záródó projekt lebonyolításában a valenciai székhelyű ESMOVIA társaság lesz az iskola partnere.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?