Rendőrségi akció: 68 személyt bírságoltak meg a nem megengedett helyeken való vasúti átkelésért

Szeptember 7-e és 14-e között 68 személyt bírságolt meg a szállításügyi rendőrség a nem megengedett helyeken való vasúti átkelésért a RAILPOL égisze alatt európai szinten megszervezett Rail Action Week akció keretében.

Az akcióban több mint 900 rendőr vett részt a partnerintézmények alkalmazottaival közösen, összesen 1465 személyt és 1200 járművet ellenőriztek 748 kijelölt vasúti átkelő környékén – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányásg (IGPR) szerdán kiadott közleményéből.

Emellett három esetben kaptak rajta személyeket a vasúti jelzőrendszerek, illetve a vasúti szállítás biztonságát szolgáló más felszerelések rongálása közben. Két esetben csak a károkat tudták megállapítani. Azonosítottak ugyanakkor egy személyt, aki egy vasúti kocsit rongált meg.

Az akció keretében ugyanakkor 320 ellenőrzést végeztek biztonsági szempontból kockázatot jelentő helyeken (alagútaknál, felüljáróknál, hidaknál), és a katasztrófavédelmi felügyelőség szakembereivel közösen ellenőriztek 30, veszélyes árut szállító szerelvényt is. Az utóbbi esetben 2 szabálytalanságot azonosítottak, amelyekért szankciókat róttak ki – tájékoztat az IGPR.

(Címlapfotó: Pexels)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?