A megelőzés fontosságáról beszélt Korodi Attila

Csíkszeredában rendszeressé kell tenni a prevenciós programokat – hangzott el többek között Korodi Attila, Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterjelöltjének az egészségüggyel kapcsolatos programját ismertető keddi sajtótájékoztatón.

„Szeretnénk a várost egészségügyi szempontból kicsit más pályára helyezni és a prevencióra tenni a fő hangsúlyt” – emelte ki Sógor Enikő, önkormányzati képviselőjelölt. Hozzátette: nagyon fontos lenne hangsúlyt fektetni a korai fejlődés nyomon követésére. A képviselőjelölt elmondta: városi szinten szeretnének kidolgozni egy olyan elképzelést, aminek a lényege, hogy a Csíkszeredában, de akár a környéken megszülető gyerekeknek is biztosítani tudják bármilyen korán jelentkező fejlődési probléma esetében a szakszerű segítséget. Ennek érdekében szeretnének kialakítani egy megfelelő szűrőrendszert, a későbbiekben pedig akár egy csíkszeredai korai fejlesztési központ létrehozása is szóba jöhet, amely akár megyei szinten is elláthatná feladatát.

Ambrus Lilla családorvos kihangsúlyozta, hogy a korai fejlődési szakasztól kezdve egészen az időskori betegségek megelőzéséig „új mederbe kellene terelni” a csíkszeredai egészségügyi prevenciós programokat.

Kisbaba kortól fel kellene figyelni a fogászati problémákra – emelte ki Trandafir Orbán Tímea fogorvos, önkormányzati képviselőjelölt. A szakember rámutatott: az első fogak megjelenésétől kezdve fontos a fogápolás, és ennek érdekében a szülőknek időben hozzá kell jutniuk a megfelelő információkhoz. Az iskolákban pedig rendszeressé, lehetőség szerint akár kötelezővé is lehetne tenni a fogászati szűréseket, mivel gyerekkorban a legagresszívebb a fogszuvasodás, míg felnőtteknél ez egy lassabb folyamat – hangsúlyozta Trandafir Orbán Tímea.

Korodi Attila kiemelte: a családorvosi hálózattal együttműködve, „alulról”, kisgyerekkortól elkezdve kívánják felépíteni az egészség-megelőzési programjukat és az önkormányzat révén szeretnék finanszírozni azokat.

(Címlapfotó: László F. Csaba)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?