Ingázó-igazolványt igényelhetnek majd a határ mentén élők és dolgozók

Döntő kamaraként fogadta el szerdán a képviselőház azt az RMDSZ-es törvénykezdeményezést, amely megkönnyíti a román–magyar (vagy más állammal szomszédos) határ mentén élők helyzetét – közölte hírlevelében az RMDSZ.

A törvény előírja, hogy ingázói okiratra jogosultak azok a személyek, akik Romániában élnek és Magyarországon dolgoznak – vagy fordítva. Az ingázó-igazolvánnyal könnyebben és gyorsabban léphetik át a határt az érintettek, a törvény például arra kötelezi a belügyminisztériumot, hogy külön átkelő sávot biztosítson az ebbe a kategóriába tartozó személyek számára a határátkelőhelyeken.

Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője elmondta: a határ mentén dolgozók régi álma vált valóra ezzel az intézkedéssel, hiszen naponta vagy hetente akár több órát is el kellett tölteniük a határátkelőknél. „Az RMDSZ vállalta fel ezt az ügyet, és folyamatosan tartottuk a kapcsolatot az érintettekkel. Az ügyben egy petíciót is indítottak azok, akik naponta ingáznak, csak a Bihar megyei Facebook-csoportba közel 1500-an regisztráltak. A mai törvénnyel megkönnyítettük a mindennapjaikat” – idézte a közlemény a képviselőt.

Szabó Ödön hangsúlyozta: az ingázói okiratot a családtagok is igénybe vehetik. Ez azt jelenti, hogy az iskolába járó diákok is ugyanilyen elbírálás alá esnek, így jelentősen megkönnyebbül a határátkelés mindenkinek, aki ilyen formában érintett a napi ingázásban.

A törvényhozó emlékeztetett, hogy a gond igazából a jelen járványügyi helyzetben került felszínre, amikor elrendelték a részleges határlezárást. „Akkor Kelemen Hunor RMDSZ elnök és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter találkozóján sikerült megoldást találni azok számára, akik az egyik oldalon élnek, de a másik oldalon, országban dolgoznak. Ennek a megoldásnak egy törvényerejű megerősítéséről szavazott ma a parlament” – jelentette ki Szabó. A törvény az államelnöki kihirdetést követően lép érvénybe.

A szeptember elsején életbe lépett magyarországi határátlépési szigorításokról, az ingázókra és a 30 km-es határsávban közlekedőkre vonatkozó tdnivalókról itt írtunk.

Kapcsolódók

Kimaradt?