Végre kikerült Nagyváradon a Szent László hídra a magyar elnevezés

Magyarul is olvasható keddtől Nagyvárad központi hídjánál annak a városalapítóról kapott neve: Szent László híd. Az korábban RMDSZ többször is kérte hivatalosan, hogy a nagyváradi városháza magyarul is tüntesse fel a híd magyar elnevezését. Erre most került sor.

A nagyváradi helyi tanács 2015 márciusában határozott arról, hogy a központi, egykori Kishidat (vagy ahogy a románság használta: Ferdinand hidat) a városalapító királyról, Szent Lászlóról nevezi el. Az azóta eltelt időszakban a Sebes-Körösön átívelő közúti hidat modernizálták, átépítették, de a névtáblák nem kerültek ki. Az RMDSZ nagyváradi városi tanácsi frakciója 2018. január 8-án ismét kérvényezte a városháza műszaki igazgatóságától a hidak neveit tartalmazó többnyelvű táblák kihelyezését.

Ugyanabban az évben, január végén meg is jelentek a pannók a főtéri Szent László, a Széles utcai (Decebal) és a váradőssi (Densușeanu) hidakon, de csak románul feliratozva. Így lett a Nagyvárad városalapító lovagkirályáról, Szent Lászlóról elnevezett híd „Podul Sf. Ladislau”. Pető Dalma RMDSZ-es városi tanácsos már másnap újabb beadvánnyal fordult a városházához, ezúttal Ilie Bolojan polgármesternek címezve kérését, hogy az RMDSZ eredeti beadványának megfelelően, a román mellett magyar nyelven is tüntessék fel a híd elnevezését.

„Bő két évet kellett várni arra, hogy a nagyváradi városháza teljesítse kérésünket, de erre kedden reggel sor került, és kikerült a híd elnevezése a román mellett magyar és angol nyelven is. Választási kampány lévén ezt az eredményt többen a maguk számlájára akarják írni, azonban kétségtelen és visszakövethető a sajtó beszámolói alapján, hogy az RMDSZ volt az a közösségi szervezet, amely hivatalosan, többször is kérte a magyar név feltüntetését. Mi örvendünk annak, hogy a váradi magyarság ezen vágya teljesült” – fogalmazott Pető Dalma önkormányzati képviselő.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?