Leghamarabb szeptember 10-én tudják meg a szülők, hogyan kezdődik a tanév

Kedden, sajtótájékoztató keretében közölt részleteket a közoktatásban bevezetendő egészségügyi szabályokról és a 2020/2021-es tanévről Monica Anisie oktatási és Nelu Tătaru egészségügyi tárcavezető.

Mint kiderült: lehetőséget teremtenek az elmúlt tanév második félévi anyagának bepótolására, szeptember 7-én az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) közzéteszi a helyi járványügyi adatokat, majd ennek függvényében szeptember 10-én a tanintézmények vezetői közlik a megyei vészhelyzeti biztosságokkal, a közegészségügyi igazgatóságokkal (DSP) és a tanfelügyelőségekkel, milyen forgatókönyvet (zöld, sárga vagy vörös) léptetnek érvénybe iskolakezdéskor.

Összesen 3181 település járványtani helyzetéről kell jelentést készíteni, és minden iskola ezen felmérés alapján választja ki a megfelelő iskolakezdési forgatókönyvet.

Mint ismert, a hatóságok három forgatókönyvet dolgoztak ki a tanintézmények megnyitására településenként az utolsó két hét alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések ezer lakosra jutó teljes száma alapján. Ha ez a mutató egy alatt van (zöld forgatókönyv), akkor megnyitnak az iskolák, ha egy és három között (sárga forgatókönyv), akkor csak az elemisek és a végzősök vehetnek részt személyesen a tanórákon, ha pedig 3 felett van (piros forgatókönyv), akkor az illető településen bezárnak (vagy ki sem nyitnak) az iskolák és online folytatják a tanévet.

Tătaru ismertette: a vírussal szembeni védekezésben a fizikai távolságtartás, fertőtlenítés és a maszkviselés a legfontosabb. Az iskolákban legalább egyméteres távolságot kell tartani, ha erre nincs lehetőség, a plexifalas elválasztást javasolják. Világosan ki kell jelölni az udvarról az épületbe vezető utat, a szülőknek nem kell egyéni felelősségvállalási nyilatkozatot írniuk gyermekük egészségi állapotáról.

Öt éves korig az óvodásoknak nem kell maszkot viselniük. Megjegyezte: az elemi osztályosok órarendjét olyan formában kellene összeállítani, hogy lehetőleg ne egyszerre legyen szünetük.

Az oktatási minisztérium új platformján közzétette az óvodai oktatásra, az elemi oktatásra, a gimnáziumi és középiskolai, a szak- és technológiai profilú oktatásra, a vokacionális képzésekre és a speciális oktatásra vonatkozó útmutatóját. A közzétett módszertanba kitérnek a záróvizsgák lebonyolítására is.

Monica Anisie tanügyminiszter arról beszélt: lehetővé teszik, hogy a múlt tanév második félévi tananyagát pótolják be, ha a pedagógus úgy ítéli meg, hogy erre szükség van. Bejelentette, telefonos zöld számot indít a minisztérium a szülők, diákok számára, továbbá külön vonalat hoznak létre az intézményvezetők, önkormányzati képviselők részére is.  

Értékelése szerint a diákok, tanárok, szülők az iskolába való visszatérést támogatják, és mindannyiunk felelőssége, hogy ez biztonságos körülmények között történjen meg.

(Címlapi illusztráció forrása: képernyőfotó a TVR adásából)

Kapcsolódók

Kimaradt?