Csíkszeredába látogatott Nelu Tătaru egészségügyi miniszter – pozitívan értékelte a körülményeket

Hargita megyében tett látogatást Nelu Tătaru egészségügyi miniszter. A tárcavezető László Attilával, a szenátus egészségügyi bizottságának elnökével érkezett a székelyföldi megyébe és találkozott helyi politikusokkal és egészségügyi szakemberekkel.

A miniszter Hargita megyei útja során meglátogatta a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot, majd Csíkszeredában Hargita Megye Tanácsának székházában Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke fogadta. A miniszter munkamegbeszélést folytatott a megye vezető politikusaival, képviselőivel és egészségügyi szakembereivel, majd látogatást tett a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. Az intézményben megismerkedett a folyamatban lévő fejlesztésekkel, ezt követően a kórház orvosaival folytatott közvetlen hangú beszélgetést.

A kórház mellett épülő orvoslakások megtekintését követően sajtótájékoztató keretében adott rövid helyzetjelentést. A tárcavezető szerint nem lesz könnyű hónap a koronavírus-járvány elleni védekezés szempontjából a szeptember, hiszen kezdődik az iskola, megnyílnak a színházak, a mozik, az éttermek belső terei, valamint a helyhatósági választásokat is ebben az időszakban szervezik.

Tătaru szerint mindez együtt járhat majd az esetszámok jelentős megnövekedésével. A miniszter elismerően szólt a csíkszeredai kórház fejlesztéséről és hangsúlyozta: a kórház tervei a kettes számú besorolásra belátható időn belül megvalósíthatóak.

Az eseményen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, László Attila szenátor, Konrád Judit, a kórház menedzsere, Korodi Attila, az RMDSZ csíkszeredai polgármesterjelöltje és Ion Proca prefektus is. Mindannyian pozitívan értékelték az egészségügyi tárca vezetőjének csíkszeredai, illetve Hargita megyei látogatását.

Közel a szintlépés

Borboly Csaba a Maszol érdeklődésére elmondta: szintet szeretnének ugrani a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház esetében. A folyamat olyannyira előrehaladott állapotban van, hogy akár rövid időn belül klinikai rangra emelkedhet az intézmény.

„Ehhez további fejlesztésekre van szükség” – emelte ki a politikus. A miniszter látogatása kapcsán az elnök kiemelte: a déli órákban Hargita megyébe érkező tárcavezető az egész délutánját a régióban tölti. Ez idő alatt olyan megoldásokat és teljesítményeket igyekeznek neki bemutatni, ami országos szinten is kiemelkedőnek tekinthető. Így látogatást tettek a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központban. 

„A miniszter biztatott a megyei kórház klinikai besorolásával kapcsolatosan. Bemutathattuk ambiciózus terveinket. Ezen kívül pozitívuma volt a látogatásnak az is, hogy a szaktárca vezetője találkozhatott fiatal orvosainkkal is, akik örömmel végzik munkájukat Csíkszeredában” – részletezte az elnök.

Hozzátette: folytatják a fejlesztéseket, ehhez állami, európai uniós és saját forrásokat is felhasználnak a jövőben. A cél, hogy Hargita megyéből és a környező öt megyéből ne kelljen távoli, egyetemi központi kórházakba elutazni, hanem Csíkszeredában lehessen a különböző eseteket kezelni.

„A mai napon ezeket az erőfeszítéseinket mutattuk be, a korai fejlesztő központ mellett különlegességként lovas terápiás helyszínt is meglátogatunk a délután során Gyergyószentmiklóson. A lovassportok, a lovas hagyományőrzés, az idegenforgalom mellett ez az ágazat nagyon sokrétűen használható a különféle kihívással küzdő gyermekek számára” – mondta el Borboly Csaba.

Konrád Judit, a megyei kórház menedzsere az intézményben tett miniszteri látogatást követően elmondta: a fenntartó intézmény és a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság (DSP) számára is fontos volt a pénteki esemény. „Úgy érzem, nagyon sok munkának az eredményét tudtuk felmutatni. Nem csak a megvalósult dolgokat, hanem a terveket is bemutathattuk” – fejette ki.

Az intézményvezető kiemelte: a kórház előre tekint és mindig újabb és újabb célok elérése felé halad. A klinikai besorolás elérésével kapcsolatosan Konrád Judit úgy fogalmazott: lehet, hogy kezdetben csak álomnak tűnt, de a kritériumokat minden tekintetben sikerült teljesíteni és most már ott állnak a 2-es számú kórházi besorolás kapujában.

A Hargita megyeieknek is joguk van az egyenlő esélyekre

Tar Gyöngyi, a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője újságírói kérdésre elmondta: az egészségügyi miniszter látogatása azért is örömteli, mert felhívhatták figyelmét arra, hogy a Hargita megyében élők számára is egyenlő esélyeket kell biztosítani az egészségük megőrzésére és helyreállítására.

„Azért volt fontos ez a látogatás, hogy meg tudjuk mutatni a miniszternek: a mi részünkről mindent megteszünk ezeknek az esélyeknek a biztosítására és az, hogy valaki Hargita megyében születik, nem kellene hátrányt jelentsen ebből a szempontból. Vonatkozik ez az anyanyelven történő orvosi ellátásra és arra is, hogy az emberek a lakhelyükhöz minél közelebb gyógyulhassanak, ami a gyógyulás pszichológiája szempontjából mindig lényeges tényező” – emelte ki Tar Gyöngyi.

A szakember szerint a miniszter értékelte azt a színvonalat, amin a megye áll, de igyekeztek számára világossá tenni, hogy ehhez még hozzá kell tenni, amiben az egyik legfontosabb a megyei kórház számára a kettes kategória elnyerése lenne nagyon fontos lépés. Tar Gyöngyi az iskolakezdés kapcsán hangsúlyozta: a fiatalok körében is megnövekedett koronavírus-esetszám a generáció szabadság iránti nagyobb igényének tudható be.

„Bulikat szerveznek szabadtéren és nem csak szabadtéren. Ezeken az alkalmakon a maszkviselés nem elsődleges szempont és sajnos ez megmutatkozik. Ez azért aggasztó, mert elsősorban nem ők a veszélyeztetettek, hanem a szüleik és nagyszüleik, akiknek átadják a betegséget” – szögezte le a szakember.

Kapcsolódók

Kimaradt?